Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lezsák Sándort kizárták az MDF-ből

Az MDF országos választmánya szombati ülésén határozatban vonta meg a bizalmat Lezsák Sándor és Balogh László választmányi tagoktól, a testület egyúttal felszólította őket arra, hogy "az MDF-et és annak országgyűlési képviselőcsoportját három napon belül hagyják el".


Dátum: 2004-10-16 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:23.826767, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A választmány határozata szerint ennek elmulasztása esetén felkéri az országos elnökséget, hogy az országos etikai és fegyelmi bizottságot kérje fel az etikai eljárás lefolytatására. A testület tagjainak 79 leadott szavazatából 60 szólt úgy, hogy távozzon Lezsák Sándor és 67, hogy távozzon Balogh László.

A szavazás után Balogh László az MTI-nek nyilatkozva kijelentette: "Dávid Ibolya elérte célját, eltávolította a pártban lévő tisztségeiből Lezsák Sándort és Balogh Lászlót". A politikus hangsúlyozta: "a döntés nem itt született, minden elő volt készítve, a választmány csak rábólíntott". Balogh László szavai szerint ez valóban "egy nagy siker, meg kell szabadulnia az MDF-nek a párt alapítóitól ahhoz, hogy Dávid Ibolya más politikai irányzata megerősödhessen". "Számomra kiderült: egyértelmű a szándék, el kell távolítani a pártból és a frakcióból, aki ezzel a más politikai irányzattal nem ért egyet" - mondta Balogh László. Hangsúlyozta: Lezsák Sándor ellen olyan vádak hangzottak el, hogy a parlament folyosóján kivel váltott pár szót. "Ugyanakkor elfelejtették megemlíteni, hogy az eltávolítottak, köztük Lezsák Sándor mennyi mandátumot hozott az európai parlamenti választáson" - jelentette ki.

A frakcióban lévő lakitelekiek és Medgyasszay László "utolsó figyelmeztetést kapott", és hűségük bizonyítékaként hétfőn 12 óráig vissza kell vonniuk a Herényi Károly ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt. "Nagyon szomorú vagyok a demokrácia, a rendszerváltozás 15. évében, hogy a cél szentesíti az eszközt az MDF-en belül, és akinek más a véleménye, azt el kell távolítani" - mondta Balogh László. Kijelentette: "rombolással nem lehet építkezni, kirekesztéssel nem lehet egységet létrehozni, nemcsak normális Magyarországot, hanem normális MDF-et is akarni kell". Balogh László szerint "nagy megtiszteltetés, az hogy a választmányból, amelyet Katona Kálmán és Dávid Ibolya igazgat, Lezsák Sándorral együtt távolítottak el". Hozzátette: ezt a dokumentumot a Lakiteleki Népfőiskola rendszerváltó archívumában fogja elhelyezni. Lezsák Sándor Balogh László tájékoztatása szerint azért nem tudott részt venni a választmány ülésén, mert korábban megbeszélt hivatalos programja van. Hozzátette: a választmánynak az országos gyűlés határozata szerint egy héttel korábban kellet volna üléseznie.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek