Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

II. János Pál pápaságának 26. évfordulója

Több ezer ember, keresztény és nem keresztény fejezte ki jókívánságait II. János Pálnak pápává választása 26. évfordulója alkalmából - közölte szombaton a Vatikán szóvivője.

Dátum: 2004-10-16 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:25.026057, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Joaquín Navarro-Valls a Vatikáni rádiónak adott interjújában elmondta, hogy a katolikus egyházfő pápává választásáról szombat reggel misével emlékezett meg. Ezen a pápa megköszönte Istennek nemcsak az eltelt 26 évet, hanem mindazt, amit ezalatt a 26 év alatt tett.

Este 18 órakor, megközelítőleg akkor, amikor 26 évvel ezelőtt bíboros társai a pápai trónra emelték a lengyelországi Karol Wojtylát, újabb misét mutat be - mondta a vatikáni szóvivő. II. János Pál egyébként a harmadik leghosszabb ideig uralkodó pápa, miután ez év márciusában ezen a téren megelőzte XIII. Leót. A második leghosszabb ideig uralkodó katolikus egyházfő IX. Pius volt, aki 31 év és 9 hónapon át állt, 1878 február 7-ig egyháza élén. Szent Péter, az első pápa volt a leghosszabb ideig a pápai trónon, 34 vagy 37 évig, attól függően, hogyan értelmezik a korai egyházi beszámolókat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek