Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy a jólét címmel kedden vitanap lesz a parlamentben

A képviselők hétfőn szavaznak az európai alkotmányos szerződés megerősítéséről, a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény, valamint a közbeszerzésről szóló jogszabály módosításáról.


Dátum: 2004-10-17 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:25.612520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés hétfőn határoz a polgármesteri tisztség ellátásáról szóló törvény módosításáról is. Az önkormányzati bizottság indítványa szerint a polgármestereknek és a megyei közgyűlés elnökeinek jutalma egy év alatt nem haladhatná meg illetményük hat havi összegét.

A képviselők döntenek még az árak megállapításáról szóló törvény módosításáról is, amelynek értelmében az önkormányzatok fix árakat határozhatnának meg a személytaxi szolgáltatásra. A parlament hétfőn dönt arról is, hogy az európai integrációs bizottságot ezentúl európai ügyek bizottságnak hívják.

Az előzetes napirendi javaslat szerint a házszabálytól eltérően tárgyalja a parlament hétfőn a választási eljárásról szóló törvény módosítását, így amennyiben a pártok egyezségre jutnak a külföldön történő szavazás mikéntjéről, még aznap megtarthatják a zárószavazást. A négy frakció képviselőit hétfő délelőttre a köztársasági elnök hívta meg hivatalába, hogy tartsanak egyeztetést a témában.

Vitanapot tart kedden a parlament Nagy a jólét címmel, a Fidesz kezdeményezésére.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek