Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A jövő év végéig Irakban maradnak a dél-koreai katonák

A tervezettnél hosszabb ideig, a jövő év végéig Irakban maradnak az ott állomásozó dél-koreai erők, hogy legyen elég idejük elvégezni feladataikat - közölte vasárnap a Yonhap dél-koreai hírügynökség egy védelmi minisztériumi forrásra hivatkozva.


Dátum: 2004-10-17 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:26.841458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szöul augusztustól kezdve mintegy 2800 katonát küldött az arab ország északi, kurdok lakta részére, Erbílbe, s novemberben további 800 érkezése várható. A dél-koreai kormány februárban úgy döntött, hogy a katonáknak még ez év végén haza kell térniük, de aztán változott a terv - közölte a hírügynökséggel a védelmi tisztviselő.

"A telepítés a csapatküldés fölötti viták miatt késett, és most meg kell hosszabbítanunk az időszakot, hogy megfelelően végrehajthassuk feladatainkat" - mondta a tisztviselő. A Yonhap szerint a meghosszabbított iraki jelenlétről csütörtökön döntöttek a dél-koreai katonai hatóságok. Maga a szöuli védelmi minisztérium egyelőre nem fűzött megjegyzést a hírhez.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek