Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Román aktivisták az Új Eldorádó torontói bemutatóján

Nagy érdeklődés közepette mutatták be 2004. október 3-án Kocsis Tibor Új Eldorádó című dokumentumfilmjét az ötödik Planet in Focus (Fókuszban a Föld) Filmfesztiválon Torontóban - mondta Tóth Krisztina, a Budapest Film munkatársa.


Dátum: 2004-10-17 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28329
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:27.384502, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A zsúfolásig megtelt teremben az eseményen résztvevő rendező válaszolt a közönség és az újságírók kérdéseire a film vetítése után. Mint ismeretes, egy kanadai-román vegyesvállalat Európa legnagyobb külszíni fejtésű aranybányáját szeretné megnyitni a romániai Verespatakon, hogy utána cianidos eljárással 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt nyerjen ki. Előtte azonban négy falu lakosságát kell elköltöztetni, és a kitermelés tervezett helyéről a lakóházakon és középületeken túl el kell tüntetni a temetőket és a templomokat is.

A drámai eseményeket megörökítő film torontói bemutatóján sok Kanadában élő román származasú aktivista a bányanyitás ellen tiltakozó röplapokat osztogatott. Az esemény zárásakor Kocsis Tibor átadta a film VHS kazettáját a kanadai román konzul a vetítésen megjelent képviselőjének.

Forrás: index.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek