Harcok törtek ki Fallúdzsában amerikaiak és iraki lázadók között
Amerikai erők összecsaptak lázadókkal vasárnap az iraki fővárostól nyugatra fekvő Fallúdzsában, miközben amerikai harckocsik, páncélozott személyszállító járművek és Humvee terepjárók gyűltek össze a város külterületén - közölték szemtanúk.
Dátum: 2004-10-17 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:27.669816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szemtanúk szerint amerikai harckocsik lőtték a felkelők állásait a város keleti peremén, ahol hangos robbanások hallatszottak, és füsfelhők emelkedtek a magasba. A lázadók aknákkal és rakétagránátokkal lőttek. Egyelőre nem tudni, van-e halottja vagy sérültje az összecsapásnak.
A Bagdad melletti Abu Graib börtönéből elengedtek vasárnap több mint 200 foglyot, miután a biztonsági felülvizsgálat eredménye szerint már nem jelentenek veszélyt - közölte egy amerikai katonai szóvivő. A szabadon bocsátottak között "nincsenek értékes foglyok, és nincsenek nők" - mondta Barry Johnson alezredes. Ez volt az ötödik ilyen kiengedési forduló azóta, hogy a koalíciós erők és az ideiglenes kormány által létrehozott felülvizsgálati bizottság - a korábbi kínzási botrányok nyomán - augusztusban munkához látott. Azóta már több mint ezer foglyot bocsátottak szabadon.
A fővárostól 170 kilométerre délre fekvő Nedzsef városában szombaton újra megnyitották Muktada asz-Szadr irodáját, miután megegyezés jött létre a radikális síita hitszónok és az ideiglenes kormányzat között - közölte vasárnap Hásim Abu Ragif, az iroda vezetője. Az irodát augusztus végén zárták be az iraki hatóságok, azt követően, hogy kieszközölték Szadr milicistáinak leszerelését a szent városban.
MTI - fideszfrakcio.hu