Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Azonosították a madridi merényletek koordinátorát

A spanyol rendőrség azonosította a március 11-én Madridban elkövetett robbantásos merényletek feltételezett irányítóját, miáltal roppant fontos részlettel egészült ki a terrorista merényletekről rajzolt mozaikkép.


Dátum: 2004-10-17 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28335
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:29.042822, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vasárnapi spanyol újságok beszámolói szerint a rendőrségnek géntesztek segítségével sikerült megállapítania Allekma Lamari személyazonosságát. A 39 éves algériai férfi egyik volt annak a hét terroristának, akik három héttel a madridi merényletek után a levegőbe röpítették magukat, miután a rendőrség egy razzia során fölfedezte a búvóhelyüket. Az ott talált tetemek közül eddig egyedül Lamariét nem sikerült azonosítani.

Az algériai férfit március 11. után az egész világon körözték. Érdekesség, hogy 1997-ben egyszer már rendőrkézre került spanyol földön, az algériai fundamentaista szervezet, a GIA elleni razzia során. Akkor kilenc évi börtönre ítélték, ám idő előtti szabadulása (2002) után még radikálisabb nézetek hirdetőjévé vált.

A madridi merényletek koordinálójának eddig a tunéziai Szerkane Ben Abdelmadzsidet hitték, aki szintén a hét halott között volt. "Meggyőződésünk volt azonban, hogy egy jóval tapasztaltabb terrorista keze van a dologban. Most már tudjuk, ki volt az" - idézték a lapok a rendőrség szóvivőjét. A 191 halálos áldozatot és mintegy 1500 sebesültet követelő madridi vonatrobbantások feltételezett értelmi szerzője, az egyiptomi Rabej Oszman asz-Szajed június óta egy olasz börtönben ül.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek