Kofi Annan szerint az iraki háború keveset tett a terrorizmus ellen
Az iraki háború nemigen segítette a nemzetközi biztonság megteremtését és a terrorista akciók megfékezését - jelentette ki Kofi Annan ENSZ-főtitkár vasárnap az ITV brit televíziónak nyilatkozva.
Dátum: 2004-10-17 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28336
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:29.347547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elhangzás előtt a sajtó rendelkezésére bocsátott interjúban a világszervezet vezető tisztségviselője leszögezte: nem lehet azt mondani, hogy a világ biztonságosabb lett, amikor mindenütt erőszakot és terrorcselekményeket lehet tapasztalni, és látható, hogy mi történik Irakban.
Annan egyúttal leszögezte: az ENSZ sokat munkálkodott azért, hogy megpróbálja biztonságosabbá tenni a világot. Elutasította azt a feltételezést, hogy Franciaország, Kína és Oroszország az Irakkal szembeni szankciók enyhítésére készült volna olajszerződésekért cserében.
"Nem hiszem, hogy Franciaország, Kína és Oroszország hagyta volna magát megvásárolni azért, hogy vállalataik közül egyesek iraki szerződésekhez jussanak" - fogalmazott a főtitkár.
Szólt arról is, hogy szerinte Irak jó úton halad a január végére tervezett választások felé. Hangsúlyozta azonban: szóvá fogja tenni, ha valami nem megfelelően zajlik majd.
Annant faggatták Iránról is, miután az Egyesült Államok nukleáris fegyverkezéssel vádolta Teheránt. A világszervezet főtitkára leszögezte: ellenez mindenféle katonai lépést. Amennyiben Washington mégis katonai akció mellett döntene, azt az ENSZ Alapokmányával ellentétes, törvénytelen lépésként értékelné a világszervezet.
MTI - fideszfrakcio.hu