Tények a privatizációról
Pokorni Zoltán vasárnap délelőtt bemutatta azt a kiadványt, amelyet a Szövetség a privatizációval kapcsolatos tények ismertetése érdekében bocsátott ki. A Szövetség szerint semmilyen ténnyel vagy európai tapasztalattal sem lehet igazolni a kormány által tervezett újabb, a mindennapok biztonságát fenyegető privatizációt.
Dátum: 2004-10-17 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28338
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:30.050716, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Beszéljenek a tények
A Szövetség alelnöke szerint a privatizációról a tényszerű helyett érzelemittas vita folyik a közéletben. A tények helyett politikai állásfoglalások hangzanak el a közvagyon értékesítéséről. Ezért a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség tájékoztató-kampányba kezd, amellyel azokat a tényeket kívánja a nyilvánosság elé tárni, melyekről évek óta nem esik szó.
A "Tények a privatizációról" című füzetben a Szövetség négy pontba rendezte az eddig lezajlott és a most tervezett privatizáció megítélését elősegítő legfontosabb tényeket.
Privatizációban máris túlteljesítettük az EU-t
Az első pont, hogy a privatizáció Magyarországon évekkel ezelőtt lezárult. "Nincs szükség további közvagyon értékesítésére annak érdekében, hogy Magyarországon stabil és erős piacgazdaság legyen - húzta alá Pokorni Zoltán - sőt, bizonyos értelemben a magyar gazdaság túlprivatizált." Ma Magyarországon a nemzeti össztermék mindössze 10%-át termeli az állami szektor, míg Nyugat-Európában közel háromszor ennyi az állami tulajdonú társaságok szerepvállalása a gazdaságban.
Igazságtalan privatizáció
A második állítás, hogy a mögöttünk hagyott másfél évtized privatizációja igazságtalan volt. Őszintén kell erről beszélni, hiszen sok millió ember által létrehozott vagyon került kevesek kezébe. Szemben a nyugat-európai privatizációs gyakorlattal, Magyarországon sokkal nagyobb a külföldi tulajdonosok aránya és sokkal kisebb a kisbefektetők részvétele. Az Európai Unió országaiban lezajlott magánosítások során átlagosan 50%-os volt külföldiek részvétele, Magyarországon ez a szám jóval meghaladta a 70%-ot. Az EU gyakorlatában a kisbefektetők jóval nagyobb szerepet kapnak a privatizációban, az értékesített közvagyon 60%-ban kisbefektetők tulajdonába került. Magyarországon ez az arány elenyésző, alig 16%.
Veszélyes az állami monopólumok magánosítása
A harmadik pont, hogy sok esetben az állam, a közösség jobb, gondosabb gazda, mint a magántőke. Különösen így van ez a közszolgáltatások és a monopolhelyzetben lévő közművek esetében. Az ilyen monopólium magánkézbe adva veszélyezteti az ország lakóinak mindennapjait, de veszélyezteti a piac egyensúlyát is.
Boruló költségvetési egyensúly
Végül a füzet negyedik állítása az, hogy a további privatizáció veszélyeket hordoz, mert felboríthatja a magyar gazdaság még éppen hogy működő egyensúlyát, veszélyezteti a munkahelyek megtartását, veszélyes a külföldi és hazai tulajdonosi arány tekintetében, továbbá veszélyes a normális gazdasági működés tekintetében a privatizációs bevételek által teremtett illúzió. A magyar költségvetésben a közvagyon eladásából származó bevétel tízszer nagyobb, mint egy normálisan működő nyugat-európai gazdaságban.
Öt terület van veszélyben
Pokorni Zoltán szerint öt területen jelentkeznek a felsorolt veszélyek. Először is az energetikai-szektorban, ahol a Magyar Villamosművek Rt., az elosztóhálózat eladása jelet komoly kockázatot. A második a Nemzeti Tankönyvkiadó kiárusítása, amely az oktatásban okozhat felmérhetetlen károkat. A harmadik, hogy az egészségügyi intézmények eladása esetén a betegek vagyoni helyzete határozhatja meg az ellátás minőségét. A negyedik terület a tömegközlekedés, ahol a Volán társaságok értékesítése növeli a mindennapok kockázatát. Végül az ötödik a Magyar Posta akár csak részbeni privatizációja, amelynek következtében számos kistelepülésen szűnhet meg ez az alapvető szolgáltatás.
A Tények a privatizációról című anyagot a Szövetség el fogja juttatni a felsorolt területek szakmai szervezetihez, érdekképviseleteihez, azokhoz, akik az említett veszélyeknek leginkább ki vannak téve.
Pokorni Zoltán elmondta, hogy a következő napokban a Szövetség a napi- és hetilapokban is közzé fogja tenni a kiadvány egyes pontjait, és hamarosan egy új internetes honlapot is indít az érdeklődők számára, amiről a sajtó külön is tájékoztatást fog kapni.
Kép és szöveg: - sp - Szövetség Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu