Bokros-csomag várható Bokros Lajos nélkül
Veszélybe került a Fidesz-vezette kormány által megvalósított otthonteremtési támogatás, a kormány nyilatkozatai és tettei arra utalnak, hogy le akarják állítani a Széchenyi-tervet - jelentették ki fideszes képviselők csütörtökön tartott sajtótájékoztatójukon.
Dátum: 2002-07-11 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:13.994520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tállai András kijelentette: a lakosság elbizonytalanodott, hogy a a jövőben élni tud-e az Orbán kormány által biztosított kedvezményekkel.
A lakosság elbizonytalanodását a képviselő azzal támasztotta alá, hogy a kormányváltást követően többszörösére nőtt a bankoknál lakáshitelt igénylők száma. Megjegyezte, bankszakemberek elmondása szerint míg az év elején naponta néhány tíz, legfeljebb száz ilyen kérelem érkezett a hitelintézetekhez, addig most ezek száma 500 és 1000 között van.
Tállai András úgy látja: a kormány nem tesz megnyugtató ígéreteket arra, hogy a működő lakástámogatási, otthonteremtési programot tovább kívánja folytatni.
A volt pénzügyminisztériumi államtitkár úgy vélti, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány gazdaságpolitikája a kamatok növekedését vonja maga után, ami nehézséget okoz azon családok számára, akik éltek az előző kormány által az otthonteremtéshez biztosított kedvező kamatokkal.
Mint fogalmazott, a másik bizonytalansági tényező a lakáshitelek törlesztésének adókedvezményénél jelentkezik. Kifogásolta, hogy a személyi jövedelemadó tervezett módosítása szerint az adójóváírás mértékét a háromszorosára emelnék. Ennek - mit mondta - az a negatív hatása, hogy a csökkentett adó miatt nem tudják igénybe venni a kedvezményt a lakáshitel-törlesztők. - Ez pedig azt jelenti, hogy a kamatot teljes egészében ki kell fizetniük - fűzte hozzá.
A tájékoztatón ugyancsak részt vevő Glattfelder Béla idézett Bokros Lajos egy múlt heti cikkéből, melyben a volt pénzügyminiszter arról ír: megszüntetné a lakástámogatási rendszert és a Széchenyi-tervet. - Úgy tűnik, hogy a kormány Bokros Lajos nélkül is Bokros-csomagot kíván végrehajtani - fogalmazott a volt gazdasági minisztériumi államtitkár.
Kifogásolta, hogy a parlament nem fogadta el azt a fideszes javaslatot, amelyben a Széchenyi-terv pályázatainak keretét összesen 20 milliárd forinttal szerették volna megemelni. Emlékeztetett arra, hogy tavaly az akkori kormány összesen 49 milliárd forinttal bővítette év közben a Széchenyi-terv pályázatainak keretét, az idei év első felében pedig a bérlakásprogram folytatására 10 milliárd forint forrást biztosított.