Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németországban lassul a gazdaság élénkülése

A német ipari és kereskedelmi kamara (DIHK) lassúbb gazdasági növekedést vár jövőre az idei évihez képest. A kamara 25 ezer vállalat véleményére alapozott őszi jelentésében 2005-re 1,5 százalékos növekedést vár, szemben az idei évben várható 2,0 százalékkal. Ezek szerint három évig tartó stagnálás után a német gazdaság jövőre már a második évben ér majd el - igaz lassú - növekedést.


Dátum: 2004-10-18 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:35.270587, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kamara szerint 2005-ben a hazai kereslet nem lesz képes kiegyenlíteni teljes mértékben az export növekedési ütemének mérséklődését. Az élénkülés gyengülésében emellett közrejátszik az is, hogy 2005-ben kevesebb lesz a gazdaságban teljesített munkanapok száma is.

A DIHK legutóbbi, júniusi felmérésében a cégek 28 százaléka nyilatkozott arról, hogy javuló konjunktúrát vár a következő 12 hónapban, arányuk a mostani felmérésben 27 százalékra esett. A konjunktúra rosszabbodására számítók aránya is csökkent viszont 24 százalékra a korábbi 26 százalékról. Vagyis a derülátók és a borúlátók arányában 1 százalékpontnyi javulást történt júniushoz viszonyítva. A megkérdezettek 49 százaléka változatlan konjunktúrára számít - szemben a júniusi 46 százalékkal-, ami megerősíti, hogy az élénkülésnek inkább csak a stabilizálódására, nem pedig a gyorsulására lehet számítani.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek