"Adócsökkentés": több áfabevételt tervez a kormány jövőre
A Pénzügyminisztérium tervei szerint az általános forgalmi adó (áfa) bevétel jövőre 2.048 milliárd forint lesz, a 2004. évre várható pénzforgalmi szemléletű 1.695 milliárd forint után, ám az idén a május 1-jei átállás miatt mintegy másfél hónap bevétel kiesik. Az 50 köbcentiméter hengerűrtartalom feletti motorkerékpárok adókötelessé válnak - mondta Fejes Eszter, a PM forgalmiadó főosztály helyettes vezetője sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Dátum: 2004-10-18 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:37.157988, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fejes Eszter hozzátette: az idén az év egészében 10-11 havi nettó áfa-bevétel folyik be a költségvetésbe, ami mintegy 200 milliárd forint kiesést jelent. Emlékeztetett arra, hogy 2004. május 1-je után az importáfa beszedése a vámhatóságtól átkerült az adóhatósághoz, és a korábbi kivetéses rendszer helyett önbevallásos lett. A főosztályvezető-helyettes közölte: az áfatörvény vonatkozásában jövőre nem várható lényegi módosítás. A jogharmonizációs célú változtatások közül kiemelte, hogy a földgáz- és villamosenergia-értékesítés esetében a teljesítési hely a vásárló, illetve a fogyasztó telephelye lesz.
A Duty Free boltokban történő adómentes vásárlás feltételei változnak, amennyiben ezen tranzitterületeken található üzletek egyben vámraktárak is, az adómentes vásárlás európai uniós állampolgár számára is adott, feltéve, ha a vásárolt terméket a közösség területén kívülre viszi. Némileg módosul az értékpapírügyletek áfa-beli megítélése is: csak akkor keletkezik arányosítási kötelezettség, ha az értékpapír eladásból származó bevétel meghaladja az összbevétel 10 százalékát. Az arányosítási hányad meghatározásánál a vételi és az eladási ár különbözetét kell figyelembe venni. Az egyszerűsítési intézkedések közül megemlítette, hogy a 3,5 tonna feletti tehergépjárművek esetében a parkolási és az úthasználati díj áfáját levonhatják a vállalkozók.
Fejes Eszter a regisztrációs adó jövő évi változásairól elmondta: az 50 köbcentiméter hengerűrtartalom feletti motorkerékpárok is adókötelessé válnak, ugyanakkor mentesülnek az adó megfizetése alól a mentőautók. Megszűnik az adóelőleg, ugyanakkor a regisztrációs adó áfa alapot képez 2005. január 1-jétől. A magánimportban behozott gépjárművek után, mivel belföldön áfa-fizetési kötelezettség nem keletkezik, a regisztrációs adótételek 25 százalékkal magasabbak lesznek, mint a kereskedők adótételei. Az adótételeknél általánosságban 5 százalékos valorizáció érvényesül, ám a két felső kategóriában 10, illetve 14 százalékkal emelkedik az adótétel. A főosztályvezető-helyettes elmondta: az idén várhatóan 61 milliárd forint teljesül regisztrációs adóból, jövőre 62,6 milliárd forinttal számol a PM. A szaktárca azt valószínűsíti, hogy a regisztrációs adóbevétel jelentős része az új gépjárművek behozatalából származik, és csak töredéke a használt autókból, illetve a motorkerékpárokból.
Vicze Klára, a forgalmiadó-főosztály munkatársa elmondta: októberben lesz az első olyan hónap, amikor a nettó áfa-bevétel tekintetében már nem érződik a május 1-jei átállás hatása. Mivel az az idén jelentős pénzforgalmi szemléletű áfa-kieséssel számol a tárca, ezért az év utolsó negyedében az adóalanyok fokozott áfa-ellenőrzésre számíthatnak az adóhatóság részéről. Vicze Klára a fogyasztói árkiegészítés jövő évi változásairól elmondta: az idén január 1-jétől a helyi tömegközlekedésben a százalékos mértékű támogatást fix összegű váltotta fel, melynek valorizációja jövőre megtörténik. A PM elképzelése szerint a távolsági közlekedésben a fogyasztói árkiegészítés valorizációja a jövő évre várható infláció mértékéig vehető igénybe, amely a tervek szerint 4,5 százalék lesz jövőre. Ennél magasabb áremelések esetén a különbözetet az árhatóság ellentételezheti. Utalt arra, hogy az ingyenesen igénybe vehető utazások köre szűkül, így például az általános hadkötelezettség megszűnésével a sorkatonák kikerülnek e körből. Elmondta azt is, hogy jövőre 117 milliárd forintot fordít e célra a PM, az idei várható kiadás 105-106 milliárd forint körül várható.
MTI - fideszfrakcio.hu