Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hülyeség - ha fájna, 2005. október 18.

Az újdonsült miniszterelnök múlt héten lízingelt villája tőszomszédságába, az őszödi kormányüdülőbe invitálta a világ vezető szocialista haladóit, hogy megvitassák, hogyan kellene még eredményesebben kormányozniuk népeiket. A Haladó kormányzás című baloldali összetartásra nem volt kíváncsi Gerhard Schröder, Aleksander Kwasniewski, de a lelkes magyar szocialistáknak Tony Blair figyelmét sem sikerült sokáig lekötniük. Vajon miért távozott idő előtt a brit miniszterelnök, aki pedig azért érkezett, hogy Gyurcsány Ferenc megtudja mobilszámát, és, hogy tegeződjenek?


Dátum: 2004-10-18 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:38.106371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyesek tudni vélik, hogy a brit kormányfő hirtelen távozásának oka az volt, hogy éles véleménykülönbség alakult ki közte és José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnök között az iraki háborút illetően. Tony Blair ezek után fogta a kalapját, a reptérre hajtatott, és otthagyta a haladókat, hadd vitatkozzanak magukban.

Szerkesztőségünk azonban olyan információk birtokába jutott, melyek arra engednek következtetni, hogy az angol miniszterelnök, Tony Blair távozásának hátterében más okokat kell keresnünk.

E hírek szerint megérkezése után Blair több olyan jelre lett figyelmes, melyek kétségeket ébresztettek benne a magyar szocialisták haladó kormányzását illetően, és ezért döntött a távozás mellett.

Először azt a kérdést tette fel magának, mennyire haladó az a gondolat, hogy egy kizárólag baloldali pártérdekeket szolgáló konferenciát a haladó magyar szocialisták az adófizetők forintjaiból finanszíroznak.

Aztán útban Őszöd felé eltűnődött azon is, mennyire haladó az a szocialista kormány, amelynek újdonsült Arató nevű oktatási államtitkára először letagadja, hogy együtt mutatkozott volna a holokauszt áldozatain viccelődő Zuschlag nevű szocialistával anélkül, hogy rendre utasította volna őt, majd miután kiderül ennek ellenkezője, nem mond le azonnal az államtitkárságról.

Információink szerint a brit miniszterelnök azt is furcsállotta, hogy egy haladó baloldali kormány miért készül a még meglévő állami vagyon teljes privatizációjára, amit az ellenzék népszavazással igyekszik megakadályozni - holott Angliában a korábban privatizált vasutak visszavásárlását tervezi a kormány.

De Tony Blair azt sem igazán értette, hogy lehet még mindig a helyén az a haladó szocialista kormány, amelynek tagjairól nap mint nap új információk látnak napvilágot egy milliárdokat elsikkasztott Kulcsár nevű álbróker vallomásai alapján, és hogy lehet, hogy a mai napig nem sikerült tisztáznia a haladó szocialista kormány Gyurcsány nevű vezetőjének, hogy nem azonos a vallomásokból ismert Gyurcsányival.

Mindezt mérlegelve a brit miniszterelnök - forrásaink szerint - úgy határozott, hogy inkább hajba kap spanyol kollégájával, és amint lehet, otthagyja az összejövetelt, kormányzásukban hadd halódjanak tovább nélküle a magyar szocialisták.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek