Miért támogatja az oktatási miniszter a közoktatási megszorításokat?
A 2005. évi költségvetési törvény tíz százalékát teszi ki a közoktatásról szóló törvény módosítása. Nem elegáns a költségvetési törvényben rendezni például a testnevelés tantárgy osztályozásának, vagy az elsősök hétvégi házi feladatának kérdését, hiszen ezeknek aligha van költségvetési kihatása. A cél egyértelmű: a szaktárca szeretné ezeket az elképzeléseit suttyomban, szakmai vita nélkül átvinni - mondta hétfői interpellációjában Tóth Ferenc.
Dátum: 2004-10-18 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28368
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:39.285762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tóth Ferenc interpellációjában felsorolta a majd tizenöt oldalnyi módosítás azon elemei, amelyek megszorítást jelentenek az óvodák, iskolák számára. Példaként említette:
- a vezetői teljesítménypótlék bevezetésének egy évvel történő elhalasztását
- a vezetői munkakörök létesítésének lényegesen magasabb gyermeklétszámhoz kötését
- a normatív költségvetési hozzájárulás mértékét meghatározó garanciális szabály, a "90 %-os szabály" eltörlését
- a kötelező óraszámba beszámítható tevékenységek körének szűkítését
Tóth Ferenc emlékeztetett, hogy ezek a javaslatok nem újak, bár a szocialisták folyamatosan azt állították, hogy nem kell őket komolyan venni. Amit azonban korábban tagadtak, most itt szerepel a benyújtott törvényjavaslatban - tette hozzá.
Tóth Ferenc azt kérdezte a válaszadásra kijelölt államtitkártól, hogy - egyetért-e a vezetői teljesítménypótlék bevezetésének elhalasztásával?
- egyetért-e közel ezer óvodai, illetve iskolai vezetői megbízás megszüntetésével?
- támogatja-e a normatív támogatások garanciális szabályának megszüntetését?
- egyetért-e a kistelepülési óvodákba és iskolákba járó gyerekek támogatását megkurtító javaslattal?
Arató Gergely válaszában kifejtette, hogy az egész költségvetést kell vizsgálni, és akkor kiderül, hogy milyen fejlesztések várhatóak jövőre a közoktatásban. Mint mondta, a jövő évi költségvetés biztosítja, hogy a gyermekek érdekei érvényesüljenek, javuljon a közoktatás színvonala.
Tóth Ferenc megköszönte Arató őszinteségét, amellyel elismerte, hogy a fenti szigorításokkal egyetért, de az államtitkár válaszát nem fogadta el. Az Országgyűlés elfogadta az államtitkári választ.
fideszfrakcio.hu