Poloska a pátyi polgármester irodájában
Lehallgató készüléket találtak a pátyi polgármester irodájában, az esetet a rendőrség vizsgálja - közölte a Budaörsi Rendőrkapitányság főhadnagya hétfőn az MTI-vel.
Dátum: 2004-10-18 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28370
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:39.898818, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgármester tett feljelentést az ügyben, és ennek kapcsán a rendőrség szakértők bevonásával már megállapította: valóban kereskedelmi forgalomban kapható "poloskáról" van szó - mondta Újváriné Füredi Márta. Most azt próbálják kideríteni, hogy milyen a készülék hatótávolsága, kik és miért helyezhették el a hivatalos helyiségben. Az eljárás magántitok jogosulatlan megismerése miatt indult ismeretlen tettes ellen, az ilyen bűnügyért egytől öt évig terjedő
börtönbüntetést is kiszabhat a bíróság - tette hozzá.
A függetlenként indult, de MSZP-támogatással polgármesterré választott Bognár András az 5.500 lelket számláló Pest megyei nagyközség első embere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a készüléket véletlenül, az iroda ablakpárkánya és a radiátor közötti szűk résben elrejtve találta meg, ezután fordult a rendőrséghez. Arról nincs elképzelése, hogy ki és milyen céllal tehette oda a berendezést. Tény viszont, hogy Pátyon, "akárcsak más településeken, dúlnak a politikai harcok a szemben álló felek között" - jegyezte meg.
MTI - fideszfrakcio.hu