Nem siet az eurócsatlakozással az új cseh kormány
Az új cseh pénzügyminiszter azzal számol, hogy hazája az évtized végén csatlakozik az euróövezethez.
Dátum: 2002-07-11 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2737
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:14.588012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bohuslav Sobotka, a leendő cseh pénzügyminiszter csütörtöki sajtónyilatkozatában 2010 körüli eurózóna-csatlakozást javasolt országának, mondván: el kell kerülni az állami kiadások gyors és radikális csökkentésének kényszerét.
Kormányzati tervek szerint a szociáldemokrata vezetésű kabinet az államháztartás hiányát a GDP 4,9-5,4 százalékára szorítaná le 2006-ig, vagyis a deficit még akkor is jóval az eurózóna-csatlakozás egyik kritériumának számító 3 százalékos GDP-arányos hiány fölött lesz.
Sobotka szavai egybecsengenek Vladimir Spidla, a hamarosan hivatalba lépő miniszterelnök szavaival, aki többször kijelentette, hogy a cseh központi bank és a Nemzetközi Valutaalap javaslatai és várható tiltakozása ellenére tartani kívánja a nagy költségvetési hiányt, hogy elkerülje a fiskális megszorításokat - írta a Reuters.