Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Energetika: svéd ösztönzés a biomassza kihasználására

A megújuló energiaforrások közül a biomassza felhasználása lassan terjed Magyarországon és az Európai Unió új tagországaiban is, pedig a közösségi kötelezettségek teljesítése és energetikai függőség csökkentése is ennek az energiaforrásnak a gyorsabb fejlődését indokolná - mondta Kent Nyström, a Svéd Bioenergia Szövetség (SveBio) ügyvezető igazgatója egy svéd-magyar szakmai konferencián Budapesten hétfőn.


Dátum: 2004-10-18 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28376
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:41.758556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnök felhívta a figyelmet, hogy az EU alternatív energiával összefüggő kötelezettségeit legnagyobbrészt a biomassza felhasználásának elterjesztésével lehet teljesíteni.

Kent Nyström a kötelezettségek között említette a megújuló források teljes energiatermelésen belüli részarányának megduplázását, a megújuló alapú villamosenergia arányának növelését és a bioüzemanyagok elterjedésének ösztönzését.

Az ügyvezető igazgató hozzátette, hogy a kötelezettségeken kívül a fosszilis energiahordozók lassú kimerülése is a megújuló energiaforrások, főként pedig a biomassza felhasználását teszi szükségessé.

Utalt arra, hogy a világszerte jelenleg feltárt olajforrások 2030-ig, a földgáz-források pedig 2050-ig elegendőek a jelenlegi energiafelhasználás mellett.

Bohoczky Ferenc, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vezető főtanácsosa elmondta, hogy Magyarországra csak a villamosenergiával kapcsolatos uniós irányelv vonatkozik előírásszerűen. Ennek értelmében a teljes villamosenergia-termelésen belül az alternatív módon termelt áram jelenleg 0,7-0,8 százalékos arányát legalább 3,6 százalékra kell emelni 2010-ig.

"Ezt a célt csak a biomassza felhasználás radikális emelésével lehet elérni, hiszen az arány jelentős növekedéséhez a többi megújuló energiaforrás korlátozott lehetőségei miatt legfeljebb csak kis mértékben járulhat hozzá" - mutatott rá a vezető főtanácsos.

Beszámolt arról, hogy jelenleg Magyarországon évi 28 petajoule-t tesz ki a biomassza energetikai felhasználása, amelynek legnagyobb része tűzifa elégetéséből származik. A mezőgazdasági hulladékok, a biogáz, a szennyvíz és a hulladékokból származó biomassza energetikai hasznosítása elenyésző.

"A tartamos erdőgazdálkodási feltételek mellett, továbbá a szennyvíztisztítás és a hulladékgazdálkodás fejlődését figyelembe véve 58 petajoule-nyi biomasszát lehetne felhasználni a jelenlegi viszonyok között" - mutatott rá a vezető főtanácsos. Hozzáfűzte: ehhez az erdőkben közmunkával vagy más módon rendszeresen össze kellene gyűjteni a lehullott gallyakat és az öregebb fákat, fel kellene használni a szennyvíztisztítással párhuzamosan keletkező biogázt és energetikai célokra kellene fordítani a hulladékgazdálkodásnál a gazdaságosan égethető szemét egy részét.

Bohocky Ferenc megjegyezte, hogy az állam a megújuló energiaforrások terjedését átvételi kötelezettség előírásával, kedvező pályázati lehetőségekkel, a hagyományosan termelt áraménál magasabb átvételi árral és tudatformálással segíti.

Marosvölgyi Béla, a Magyar Biomassza Társaság ügyvezető elnöke előadásában arról beszélt, hogy a biomassza 58 petajoule-nyi éves potenciálját az energetikai célú mezőgazdasági termelés bevezetésével akár 300 petajoule-ra is meg lehetne növelni. "Ezzel Magyarország villamosenergia-felhasználásának negyedét lehetne fedezni" - emelte ki az egyetemi tanár.

Hozzátette, hogy az energetikai célú mezőgazdasági termeléssel meg lehetne fékezni a szántóföldi területek erózióját és munkalehetőségek biztosításával fel lehetne lendíteni a vidék fejlődését.

Marosvölgyi Béla jelezte, hogy 150 ezer hektárnyi, az átlagosnál rosszabb termőképességű szántóföldeken rövid vágásérésű lágy- és fásszárú növényeket kellene telepíteni, 70 ezer hektáron pedig hosszabb vágásérésű energiaerdőkkel lehetne próbálkozni.

A szakember megjegyezte, hogy a magyarországi erdők harmada vagy rossz minőségű, vagy ökológiai szempontból rossz helyre telepítették azokat. Az ügyvezető elnök szerint ezeken a területeken az energetikai jellegű erdőtelepítés minőségi javítást is jelentene és jelentős nyersanyagot teremtene energiatermeléshez.

Marosvölgyi Béla a biomassza svédországi magas, energiatermelésen belüli 20 százalék feletti aránya kapcsán jelezte, hogy Magyarországon különböznek a viszonyok a skandináv feltételekhez képest.

Ismertetése szerint a Magyarországon előforduló fafajták az északi országokéval összevetve kevésbé jó hozamúak. Ezen kívül az egyre kiterjedtebb természetvédelem miatt a potenciális erdőterület csökken, ami a fa árának a növelését is maga után vonja, ezzel egyre kevésbé gazdaságossá téve az energetikai felhasználást.

A konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy a megújuló energiával, illetve a biomasszával kapcsolatos tudatformálásnak egyre nagyobb teret kell hódítania.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek