MSZOSZ: nagyobb béremelést akar
Az MSZOSZ szakszervezet jövőre 6-8 százalékos béremelést tart elfogadhatónak, ami 4,5 százalékos inflációval számolva 4 százalékos reálbér növekedés jelent, a munkaadók viszont csak 4,5 százalékot ajánlottak. Az érdekegyeztető tárgyalásokon szó lesz arról is, hogy a szakszervezet a jelenlegi 53.000 forint helyett 62.000 forint minimálbért tart szükségesnek.- közölte Wittich Tamás, az MSZOSZ elnöke hétfőn Kaposváron tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-10-18 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28377
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:42.058129, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kollektív szerződési díj bevezetését fontolgatja a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), ugyanis a szakszervezetek által kiharcolt és megkötött szerződések nemcsak tagjaikra, de minden, a tagság által "potyautasnak" nevezett dolgozóra érvényesek.
"Egyre erőteljesebb a felvetés, hogy ezt a helyzetet meg kell oldani" - mondta a szakszervezeti vezető a tagság körében általánosan hangoztatott véleményre hivatkozva.
Elmondta, hogy az MSZOSZ-nek jelenleg mintegy 350.000 tagja van, ezen belül sok tagszervezetnek sikerült a kollektív szerződés révén 70-90 százalékos védettséget biztosítani a dolgozóknak. Közölte: ez nem általános, a magyarországi munkavállalók 40 százaléka védett a kollektív szerződés által, de ez csak azokra a vállalatokra igaz, ahol 50 dolgozónál többet foglalkoztatnak, ugyanis az ennél kisebb létszámú cégeknél egyáltalán nincsenek kollektív szerződések.
Wittich Tamás a pénteken folytatódó érdekegyeztető tárgyalásról szólva kifejtette: a bérekről, a foglalkoztatásról és a munkajogról esik majd szó, valamint az adókról és a jövő évi költségvetésről, amelyről most tárgyalnak elsőként.
Elmondta, hogy a bérek és adók tekintetében a munkavállalók és munkaadók álláspontja nem közeledett az eddigi két tárgyalási fordulón. A szakszervezet jövőre 6-8 százalékos béremelést tart elfogadhatónak, ami 4,5 százalékos inflációval számolva 4 százalékos reálbér növekedés jelent, a munkaadók viszont csak 4,5 százalékot ajánlottak.
Wittich Tamás elmondása szerint az érdekegyeztető tárgyalásokon szó lesz arról is, hogy a szakszervezet a jelenlegi 53.000 forint helyett 62.000 forint minimálbért tart szükségesnek. A munkáltatók ezzel szemben 55.400 forintra tettek javaslatot - közölte.
A kaposvári szakszervezeti tanácskozáson az MSZOSZ elnöke bemutatta a "Civil Országjelentés" című átfogó szakmai anyagot. A rendezvényen 22 szakmacsoport 40 Somogy megyei tagszervezetének vezető képviselője vett részt.
MTI - fideszfrakcio.hu