Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egészségügyi sztrájk fenyegetések árnyékában

A kormányzat halogatja a párbeszédet, és "fárasztásos technikát" alkalmaz, de az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) továbbra is kormányzati szintű egyeztetést akar az általa indított egészségügyi sztrájk követeléseiről - mondta az EDDSZ elnöke a veszprémi megyei kórház több mint négyszáz sztrájkoló dolgozójának hétfői gyűlésén.


Dátum: 2004-10-18 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28381
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:43.334632, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Azt akarják elérni, hogy az ágazati érdekegyeztető tanácsban tárgyaljunk. Mi nem így látjuk: a kormány tartsa be az unió tagállamában a sztrájktörvény rendelkezéseit, s ne ágazati érdekegyeztetés keretében, hanem a sztrájktörvény értelmében üljön le tárgyalni velünk, az egészségügyi dolgozók szakszervezetével, illetve jószolgálati partnerként mi meghívjuk az egészségügyben működő kamarákat és a kórházszövetséget is" - mondta Cser Ágnes.

Az EDDSZ elnöke hangsúlyozta: az egészségügyben drámai a pénzhiány, és nem átlátható a finanszírozási rendszer sem. Hozzátette: a nyári kormánydöntés értelmében az egészségügyi ágazatra mindössze 1,8 milliárd forintos bérfejlesztés jut, ami 0,43 százalékos emelést jelent, szemben a 7 százalékos inflációval.

Cser Ágnes megjegyezte: még ezt a csekély bérfejlesztést sem kapják meg az egészségügyi dolgozók, mert az ágazat korábbi vezetése olyan előterjesztéssel élt, hogy az 1,8 milliárdból 1,4 milliárdot kapjon a járóbeteg-szakellátás, 400 millió pedig a képalkotó diagnosztikákat üzemeltető privát cégeknek jusson.

Hangoztatta: a 177 kórház egy fillért sem kap, s ezt a kórházszövetség szó nélkül tudomásul vette.

Cser Ágnes a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva közölte, hogy csökken a létszám az egészségügyi ágazatban. Ez véleménye szerint azért van, mert elküldik a dolgozókat, miközben munkaközvetítő kft.-k a határokon túlról magyarul tudó, olcsó munkaerőt ajánlanak az intézményeknek.

Az EDDSZ elnöke hangsúlyozta: mindenki alapvető érdeke, hogy javuljon az egészségügyi dolgozók jövedelmi helyzete, és az ágazatban megmaradjanak a szakemberek.

Cser Ágnes szerint a fővárosi egészségügyi intézményekben azért nem sztrájkolnak, mert "az intézményvezetők vasmarokkal tartják kézben a dolgozókat és fenyegetik őket".

Közlése szerint hétfőn csak "szinten tartó sztrájkot" folytattak, amelyen néhány ezren vettek részt, de az első két sztrájknapon több mint 15 ezren csatlakoztak.

Pécsett hétfőn is folytatták a sztrájkot a egészségügyi dolgozók. Mint Kassai Miklós, a Pécsi Tudományegyetem sztrájkbizottságának tagja elmondta, az egyetem klinikáin és a Honvéd Kórházban több mint ezer dolgozó vett részt a megmozdulásban.

Csongrád megyében a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) több intézményéből, valamint a makói és a szegedi városi kórházból összesen mintegy 260-270 orvos és szakdolgozó csatlakozott hétfőn a sztrájkhoz - tájékozódott az érintett intézményekben az MTI.

Jászberényben az Erzsébet kórházban 120-an, a veszprémi megyei kórházban 435-en sztrájkoltak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek