Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Program a romák beilleszkedésére: Orbán Viktor vezeti az uniós bizottságot

Az EPP elnöksége, Orbán Viktor javaslatára, bizottságot hozott létre a romák beilleszkedési programjának kidolgozására. A testületet a volt miniszterelnök vezeti.


Dátum: 2004-10-18 19:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28384
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:44.268188, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az európai konzervatív és kereszténydemokrata pártokat tömörítő Európai Néppárt (EPP) elnöksége azt kéri az Európai Bizottság következő elnökétől, José Manuel Barrosótól, hogy tartson ki eredeti tervei mellett, ami azt jelentené, hogy a magyar biztosjelölt is a posztján marad - közölte Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, az EPP egyik alelnöke hétfőn Brüsszelben, ahol részt vett az EPP-elnökség ülésén.

Az elmúlt két hétben éles vita dúlt a jövendő EU-bizottság egyik tagja, a konzervatív olasz Rocco Buttiglione körül annak konzervatív nézetei miatt. Az európai parlamenti meghallgatások nyomán több más biztosjelöltet, köztük az energiaügyi tárca élére javasolt Kovács Lászlót is bírálatok érték. Barroso azonban eddig kitartott a testület tagjai mellett. A hétfői állásfoglalás azt jelzi, hogy az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó EPP támogatja ezt a politikát. (A testület ebben az ügyben a volt magyar miniszterelnök szerint úgy foglalt állást: "minden úgy van jól, ahogy van".)

Orbán egyben bejelentette: javaslatára az EPP elnöksége bizottságot hozott létre a romák (a legnagyobb európai kisebbség) beilleszkedési programjának kidolgozására. Ezt ő fogja vezetni, s tagja lesz Járóka Lívia, az Európai Parlament (fideszes listán mandátumot szerzett) egyetlen roma képviselője is, aki programigazgatóként a tényleges munkát fogja koordinálni.

A bizottság létrehozását Orbán azzal indokolta, hogy hiába csatlakozott májusban 10 új tagország s ezekkel jelentős roma népesség az Európai Unióhoz, az EU-nak a romák kérdését eddig nem sikerült kellő súllyal kezelni. "Ami eddig történt, az rendkívül kevés" - mondta a magyar politikus, hozzátéve: a romák beilleszkedésének ügye nem csak kelet-közép-európai kérdés, hanem több régebbi tagállamban is nagyon súlyos problémát jelent.

Kérdésekre válaszolva Orbán hosszabban is kifejtette véleményét a Buttiglione-ügyről. Mint mondta, az olasz politikus kijelentései után elindult vita "vakvágányra került", hiszen nem arról szól, hogy Buttiglione miként fogja az alája tartozó területeket működtetni (a biztosjelöltnek a bel- és igazságügyi tárcát szánták a Barroso-bizottságban), hanem hogy melyek az ő személyes nézetei. Orbán szerint magyar szempontból az a fontos, hogy mielőbb megszülessenek a szükséges döntések, s a kártyák Barroso kezében vannak. Egyébként pedig le kell vonni majd a tanulságokat - mondta, s immár Kovács jelölésére célozva úgy vélekedett: "át kell gondolnunk, hogyan érdemes Magyarországnak gondolkodnia az EU-ban elérhető posztokról; szabad-e elfekvőnek tekinteni, a hazai belpolitikai élet megkönnyítésére használni olyan pozíciókat, ahol egyébként szakértelem szükséges".

Az MTI kérdésére válaszolva Orbán elmondta: a szintén általa vezetett, a romániai demokrácia helyzetét vizsgáló EPP-bizottság beterjesztette jelentését az EPP vezetésének, s ebben csak rossz hírekről tud beszámolni. A testület megállapította, hogy az európai normákkal ellentétes és diszkriminatív jellegű volt az a törvény, amelyet a román parlament az ottani helyhatósági választások előtt fogadott el, megnehezítve a kisebbségi szervezetek indulását. "A helyzet annyiban rosszabb, hogy ugyanilyen tartalmú törvényt a parlamenti választásokra vonatkozóan is beterjesztettek, illetve elfogadtak Bukarestben" - mondta. Egyben hozzátette: azt kérte az EPP elnökétől, hogy a bizottság működése folytatódjon, feladatát terjesszék ki a küszöbön álló romániai parlamenti választásokra is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek