Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky ügye ennyivel még nincs elintézve

A fővárosi Fidesz arra kéri a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét, hogy mindenféleképpen folytassa le a Demszky Gábor összeférhetetlensége ügyében megkezdett eljárást - hangzott el Kupper András és Endrédy István keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-10-19 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:50.053907, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A törvénysértő határozat még érvényben van

Forgács Imre, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője, azt nyilatkozta, hogy nem fordul bírósághoz Demszky Gábor összeférhetetlensége ügyében, mert a főpolgármester megszüntette az összeférhetetlenséget azáltal, hogy lemondott európai parlamenti mandátumáról. Kupper András szerint mindenképpen le kell folytatni az eljárást, ezért arra kéri a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy folytassa azt a megkezdett folyamatot, amely miatt elődjének távoznia kellett. "Önmagában az, hogy Demszky Gábor bejelenti a sajtóban hogy le fog mondani, még automatikusan nem szünteti meg a mandátumát. Amíg Brüsszelből nem érkezik hivatalos okirat, hogy Demszky Gábor mandátuma megszűnt, addig indokoltnak tartjuk a megkezdett eljárások lefolytatását" - tette hozzá. A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció vezetője arra kéri Demszky Gábort, hogy az ügyben rendelkezésére álló okiratokat küldje el a fővárosi közgyűlés tagjainak, ugyanis a közgyűlés a főpolgármester munkáltatója, ahová eddig még nem érkezett semmilyen hivatalos értesítés.

Augusztus 20-tól fennáll az összeférhetetlenség

Kupper András felhívta a figyelmet arra, hogy a fővárosi közgyűlés érvényben levő határozata jogsértő, mivel abban az áll, hogy Demszky Gábor két tisztsége - a főpolgármesteri és az európai parlamenti képviselősége - összefér. Aláhúzta, hogy a közigazgatási hivatal vezetőjének ebben az ügyben még számos tennivalója van, ugyanis augusztus 20-án beállt az összeférhetetlenség. "Mi a sorsa azoknak az iratoknak, amelyeket Demszky Gábor az összeférhetetlenség időszakában szignált? Volt-e joga Demszky Gábornak főpolgármesterként bármit aláírnia, határozatot ellenjegyeznie, kötelezettséget vállalnia? Volt-e joga a tiszteletdíjra és költségtérítésre?" - kérdezte Kupper András, és bejelentette, hogy amennyiben a közigazgatási hivatal vezetője nem fordul bírósághoz az összeférhetetlenség ügyében, akkor a Fidesz a Fővárosi Főügyészséghez fordul annak érdekében, hogy az felszólítsa a hivatal vezetőjét az eljárás lefolytatására.

SZDSZ-es látványpolitizálás

Endrédy István nagyon rossznak tartja a kommunális adó tervezetét. Azt javasolja - európai uniós tapasztalatok kapcsán -, hogy legyen egy szemétszállítási törvény, amely alapján a szemétszállítást az állam és az önkormányzat megfelelő mértékben finanszírozza. A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezető-helyettese kíváncsian várja, hogy a súlyos finanszírozási gondokkal küzdő BKV Rt. érdekében mit áldoz majd be Demszky Gábor. Vajon a Margitsziget védett közparkját vagy valamelyik közműcéget áldozza-e fel a privatizáció oltárán éhség és hullám közepette? - kérdezte. Kupper András elfogadhatatlannak tartja az SZDSZ látszatpolitizálását, azt, hogy eleve olyan javaslatokat küldenek be az Országgyűlésbe, amelyekről nyilvánvaló, hogy a kormánypártok, sőt maguk a szabad demokraták sem fognak megszavazni.

Szöveg: T.Z. - Szövetség Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek