Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lékó Péter nem mindennapi teljesítményt nyújtott

Mádl Ferenc köztársasági elnök kedden táviratban gratulált Lékó Péternek, a sakkvilágbajnoki döntőn nyújtott teljesítményéhez. "Valamennyi honfitársam nevében fogadja őszinte nagyrabecsülésemet azért a nem mindennapi teljesítményért, amelyet a sakkvilágbajnoki döntőn nyújtott" - áll a táviratban.


Dátum: 2004-10-19 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:51.695012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mádl Ferenc kiemelte, hogy a sportszerető magyar közvélemény egy emberként szorított Lékó Péternek a világbajnoki cím megszerzéséért. "És bár a világbajnoki cím elhódítása ezúttal nem sikerült, sokan hisszük, hogy lesz még alkalom, amikor nagyszerű tehetségét siker koronázza" - zárta sorait a köztársasági elnök. Az orosz Vlagyimir Kramnyik hétfőn a svájci Brissagóban, a 14 játszmás párharc utolsó, 4 órás mérkőzésén világossal legyőzte kihívóját, Lékó Pétert, és megvédte klasszikus sakkvilágbajnoki címét. Az összecsapás 7-7-es döntetlennel ért véget, és ez a címvédőnek kedvezett. Lékónak az utolsó játszmában elegendő lett volna a remi is, de nem tudta kivédeni a világos bábukat vezető riválisának agresszív támadásait, s így kikapott. Kramnyik 2000 óta ül a klasszikus sakkozás trónján, s Lékó lehetett volna az első magyar férfi világbajnok.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek