Az inflációs adat miatt erősödött a forint
A júniusi inflációs adat közzétételének hatására 10 százalék fölé került a forint a sáv erős oldalán csütörtökön 10 órára a reggeli 8,6 százalékról.
Dátum: 2002-07-11 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:15.755618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erről a szintről azonban nem mozdult el számottevően, mert kisebb erősödésnél azonnal euró vásárlók léptek a piacra, akik megállították a forint további drágulását.
Az euró nyitáskor 252,50 forintot ért, röviddel a fogyasztói árindex publikálása után már csak 248,50 forintba kerül a közös európai fizetőeszköz.
A dollár árfolyama a reggeli 255,40/60 forintról 251,40/65 forintra csökkent csütörtökön 10 órára.