Újabb nőket gyalázó szocialista megjegyzések
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Női Tagozata megdöbbenéssel értesült a www.e-part.hu internetes oldalon, a Magyar Szocialista Párt Innovációs és Informatikai Tagozatának lapján megjelent megbotránkoztató sorokról.
Dátum: 2004-10-19 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28417
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:53.975773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Egy terhes asszony inkább terhes, mint asszony."
"Egy ötéves kislányt azért jó megerőszakolni, mert szűk, és könnyű eltemetni" "A házasság olyan bűn, hogy még az egyház is megtagadja a feloldozást", "Hölgyem, tudja mi áll jól magának? A f...m!"
"Ha egy elnök a feleségével nem csinálja, akkor az országgal csinálja."
A Női Tagozat értetlenül áll a jelenség előtt. Különösen azért, mert a szocialista párt politikusai részéről nem az első eset, hogy a nőket sértő megjegyzésekkel hívják föl magukra a figyelmet. A Fidesz Női Tagozata nem érti, mi célja a nők, a családok folyamatos és durva sértegetésének. Felszólítja az MSZP vezetőit és tagságát, hogy határolódjanak el a nőket és gyermekeket súlyosan megalázó megnyilatkozásoktól.
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Női Tagozata
Budapest, 2004. október 19.