Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tegnap tovább sztrájkoltak az egészségügyisek

Miután nem kötöttek egyezséget - bár erre esély sem volt, mert nem is jutottak el a tárgyalásig - a kormányzattal a szakszervezet képviselői, hétfőn is sztrájkolt az egészségügyben dolgozók egy része. Ez az ország egészét tekintve azt jelentette, hogy mintegy tízezer ember csatlakozott a tiltakozó akcióhoz.


Dátum: 2004-10-19 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:54.256251, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dr. Kassai Miklós, a Pécsi Tudományegyetem sztrájkbizottságának tagja elmondta, még nem készült el az összesítés, de több mint ezer dolgozó jelezte korábban, hogy hétfőn nem veszi fel a munkát a baranyai megyeszékhelyen.

A jobb munkafeltételek megteremtéséért meghirdetett sztrájk rendben zajlott, semmilyen konfliktusra nem került sor. Kassai Miklós elmondta azt is, a betegek tapasztalataik szerint megértéssel fogadják az akciót.

A következő munkabeszüntetésre a tervek szerint jövő kedden kerül majd sor, a megmozdulás egészen addig folytatódik, amíg az érdemi eredményt nem hoz.

MB - dunantulinaplo.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek