Fej-fej mellett az amerikai elnökjelöltek
Gyakorlatilag fej fej melletti küzdelem zajlik az amerikai Republikánus Párt és a Demokrata Párt elnökjelöltje, George Bush amerikai elnök és kihívója, John Kerry szenátor között két héttel az elnökválasztás előtt a legfrissebb felmérések szerint.
Dátum: 2004-10-19 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:54.566710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A The Washington Post kedden ismertetett felmérése szerint a biztos szavazók körében az elnök a szavazatok 50, a massachusettsi szenátor pedig 47 százalékára számíthat, míg Ralph Nader független jelölt a voksok 1 százalékát kapná, ha az elnökválasztást november 2. helyett most rendeznék meg. A bejegyzett szavazók körében az elnök előnye ugyanakkor csak 1 százalék. Kerry vezet viszont 50 százalékkal az elnök 46 százalékával szemben a győzelem szempontjából kulcsfontosságú 13 "csatatérállamban", ahol az esélyek kiegyensúlyozottak, és bármelyik jelöltnek teremhet babér. A kampány utolsó két hetében Bush elnök megőrizte előnyét azoknak a választóknak a körében, akik a terrorizmus elleni harcot tekintik a döntő kérdésnek, míg többségükben Kerryt támogatják azok a szavazók, akik számára fontosabb Irak vagy az amerikai gazdaság. A The New York Times/CBS kedden közölt adatai szerint a biztos szavazók 47 százaléka az elnökre, 46 százaléka pedig Kerryre szavazna. A két elnökjelölt támogatottsága egyaránt 46 százalék a szavazók között. A felmérés tanúsága szerint a választók többsége elégedetlen Bush elnök teljesítményével, másrészt ugyancsak a többségnek fenntartásai vannak John Kerryvel szemben, megbízhatatlan politikusnak tartják, aki a hallgatóság szája íze szerint beszél. A Gallup legutóbb a többi intézet inkább kiegyensúlyozott versenyt mutató adataival szemben az elnöknek nyolc százalékpontos előnyt mutatott ki a biztos szavazók körében. A bejegyzett szavazók körében George Bush előnye viszont már csak három százalék volt ugyancsak a Gallup szerint. A biztos szavazó megállapításában a The Washington Post szerint a közvélemény-kutató intézetek némiképpe eltérő módszereket alkalmaznak. A biztos szavazók szándékainak felmérésére a szakértők azért helyeznek nagy súlyt, mivel például a 2000. évi választáson a bejegyzett szavazók több mint 30 százaléka maradt távol. Bonyolítja a közvélemény-kutatók dolgát az új szavazók, különösen a fiatalok váratlanul nagy aránya. Százezrek jegyeztették be magukat Florida, Ohio és Pennsylvania államban, s a jelek szerint többségük demokrata párti. A szakértők a felmérések átlagolását tartják a legjobbnak, és ennek alapján orrhosszal Bush elnök vezet. A közvélemény-kutatók nem értenek viszont egyet abban, hogy Bush elnök átlaga eléri vagy meghaladja-e az 50 százalékot. Az 50 százalék olyan küszöbérték ugyanis, amely alatt a hivatalban lévő elnök komolyan aggódhat újraválasztási esélyeit illetően.
MTI - fideszfrakcio.hu