Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Videofelvétel a márciusi madridi terrortámadásról

A spanyol televízió első ízben mutatott be kedden videofelvételeket a március 11-én Madridban végrehajtott terrorista merényletekről.


Dátum: 2004-10-19 19:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:55.859755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A több tévécsatornán sugárzott felvételeket, amelyeket az Atocha pályaudvar biztonsági kamerái rögzítették, a nyomozás érdekében eddig zárolták. A képsorokon látható, amint a vonatból kiszálló utasok megrémülnek a bekövetkező robbanástól. A hátuk mögött hatalmas tűzgolyó látszik, majd további robbanások nyomán fekete füst borítja el a pályaudvart. Az utasok pánikba esve menekülnek a helyszínről. A záró képeken földön fekvő sebesültek látszanak, akiknek odasiető szanitécek és rendőrök próbálnak első segélyt nyújtani.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek