Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szigorú követelmények vannak a Holokauszt Emlékközpontban: Zuschlag vezekléséből nem kérnek

Információink szerint Zuschlag János nem dolgozhat majd vezeklésképpen egykönnyen a Holokauszt Emlékközpontban, a politikus ugyanis nem felel meg a szigorú követelményeknek - írja a Mai Nap. Az intézményben csak olyan tanárok tartanak órákat, akiknek sokéves tapasztalatuk van, míg a könnyelműen viccelődő ex-képviselő még sohasem állt a katedrán.


Dátum: 2004-10-20 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28434
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:59.335130, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tovább folytatódik Zuschlag János története. Mint emlékezetes, a politikus a múlt héten gúnyosan élcelődött a holokauszt áldozatain, amit az egyik kereskedelmi televízió (a HírTV - fideszfrakcio.hu) kamerája rögzített. Zuschlag ezek után visszalépett az MSZP elnökségébe való jelöltségétől. Később a parlamenti képviselői mandátumáról is lemondott, majd - talán egyfajta vezeklésképpen - felajánlotta, hogy szívesen dolgozna tanárként a Holokauszt Emlékközpontban, természetesen fizetség nélkül, társadalmi munkában.

A Mai Nap azonban megtudta, hogy Zuschlagnak valószínűleg nem lesz alkalma ily módon jóvátenni bűnét. Az intézményben ugyanis szigorú feltételekhez kötik, hogy kit alkalmaznak. Csak olyanok jöhetnek szóba, akiknek többéves szakmai múltjuk van a holokauszt tanítása terén. Zuschlagnak, akinek pedig ugyan van diplomája, de még sohasem állt a katedrán.

- A gyakorlatban komoly szakmai feltételekhez kötjük azt, hogy valaki nálunk tartson kihelyezett történelemórákat. Amennyiben hivatalos formában is megkeres bennünket, akkor az intézményt működtető közalapítvány kuratóriuma elé kerül az ügy - mondta a Mai Napnak Vajda Éva, a Holokauszt Emlékközpont sajtófőnöke.

Természetesen a másik érintettet is meg szerette volna kérdezni a napilap arról, mit szól ahhoz, hogy valószínűleg nem dolgozhat majd egykönnyen az emlékközpontban. Ám Zuschlag János csakúgy, mint az elmúlt időszakban szinte mindig, nem bizonyult elérhetőnek.

Forrás: Kaminski Fanny, Mai Nap

Kapcsolódó elemek