A KDNP feljelentésre szólítja fel az MSZP-t
Megszüntette internetes honlapján az Innen-onnan rovatot az MSZP innovációs és informatikai tagozata, miután a Magyar Nemzet közölte, az oldalon visszataszító, rasszista és nőellenes mondatok jelentek meg. Tegnap több nőszervezet is tiltakozott a történtek miatt.
Dátum: 2004-10-20 10:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28435
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:36:59.647798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajnos elkövettük azt a baklövést, hogy az internetről származó, mások által készített és bővített, több ezer soros graffiti-adatbázist folyamatos ellenőrzés és moderálás nélkül engedtük rá az e-partra - olvasható tegnap reggel óta az MSZP innovációs és informatikai tagozatának honlapján. A weboldalon egyúttal megszüntették az Innen-onnan című rovatot, amelyben visszataszító, rasszista "szállóigék" voltak olvashatók.
Bán Imre, az innovációs és informatikai tagozat elnöke, országgyűlési képviselő közölte: a rovatot külső, lényegében graffitigyűjteményt tartalmazó szerverről frissítették. Mint mondta, amikor másfél évvel ezelőtt átnézték a szerver kínálatát, a Magyar Nemzet által ismertetett szállóigék közül még egy sem volt ott. Szerinte úgy kerülhettek fel a honlapra a visszataszító mondatok, hogy menet közben frissítették a külső szerver adatbázisát, amelyet azonban az informatikai tagozat tagjai nem vettek észre.
A párt minden tagjától elvárható, hogy körültekintően végezze munkáját, Bán Imrétől is - nyilatkozta Nyakó István. Az MSZP szóvivője szerint képviselőtársa megfelelően korrigálta a problémát.
- Mélységesen fölháborít az eset, vérlázító gondolkodásról tesznek tanúbizonyságot a honlapon leírtak - nyilatkozta Vajna Klára, a Pax Gyermekvédő Egyesület elnöke. Hozzáfűzte: több családvédő szervezettel közösen kívánnak fellépni az eset ellen tiltakozva. Bartos Éva, a Magyar Polgári Nőfórum elnöke kijelentette: hiteles párt nem engedheti meg magának, hogy ilyen üggyel hozzák összefüggésbe. Megdöbbenésének adott hangot Szarka Eszter, az Asszonyok a Nemzeti Egységért mozgalom elnöke is. Szerinte elképesztő, hogy olyan kijelentésekkel találkozhatunk az interneten, amelyek nagy része mérhetetlenül megalázó a női nemre nézve. - Érdeklődéssel várjuk, hogy a honlapon megjelentek pártálláspontnak tekinthetők-e - nyilatkozta Endrei Katalin. A Fidesz női tagozatának elnökségi tagja elmondta: kíváncsi, hogy lesz-e következményük ezeknek az emberi értékrendet súlyosan sértő kijelentéseknek, valamint hogy elhatárolódik-e ettől az MSZP vezetése.
Közleményben tiltakozott a honlap tartalma ellen a Kereszténydemokrata Néppárt is. A dokumentum úgy fogalmaz: örvendetes, hogy a honlap ezen részét megszüntették, de a KDNP elvárja az MSZP új vezetésétől, hogy határolódjon el minden emberi méltóságot súlyosan sértő jelenségtől. A KDNP szerint bűncselekmény alapos gyanúját is felvetik a "szállóigék", s ebben az esetben a felelősen gondolkodó MSZP-vezetőknek feljelentést kellene tenniük.
Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu
***
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Női Tagozata megdöbbenéssel értesült a www.e-part.hu internetes oldalon, a Magyar Szocialista Párt Innovációs és Informatikai Tagozatának lapján megjelent megbotránkoztató sorokról.
"Egy terhes asszony inkább terhes, mint asszony."
"Egy ötéves kislányt azért jó megerőszakolni, mert szűk, és könnyű eltemetni" "A házasság olyan bűn, hogy még az egyház is megtagadja a feloldozást", "Hölgyem, tudja mi áll jól magának? A f...m!"
"Ha egy elnök a feleségével nem csinálja, akkor az országgal csinálja."
A női tagozat értetlenül áll a jelenség előtt. Különösen azért, mert a szocialista párt politikusai részéről nem az első eset, hogy a nőket sértő megjegyzésekkel hívják föl magukra a figyelmet. A Fidesz női tagozata nem érti mi célja a nők, a családok folyamatos és durva sértegetésének. Felszólítja az MSZP vezetőit és tagságát, hogy határolódjanak el a nőket és gyermekeket súlyosan megalázó megnyilatkozásoktól.
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség
Női Tagozat
Budapest, 2004. október 19.