Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A TVB is megakadályozta a Kránitz és Hiller alkotmánysértését Sopronban

A Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Bizottság a szocialisták kifogását elutasítja, és a 7. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 16/2004.(X.18.) OEVB határozatát helybenhagyja. Kránitz László MSZP-jelöltjeként való nyilvántartásba vétele tehát nem történhet meg, mivel Kránitz László már országgyűlési képviselő - értesült a fideszfrakcio.hu.


Dátum: 2004-10-20 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:02.684039, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG

(9021 GYŐR ÁRPÁD ÚT 32)

A Győr-Moson-Sopron megyei Területi Választási Bizottság

13/2004.(X.19.) számú határozata

A Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Bizottság a Magyar Szocialista Párt (9400 Sopron, Magyar u. 24.) képviseletében Keizler Kálmán által benyújtott kifogás elbírálása során meghozta a következő

határozatot:

A Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Bizottság a kifogást

elutasítja,

és a 7. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 16/2004.(X.18.) OEVB határozatát helybenhagyja.

A határozat ellen a meghozatalától számított 3 napon belül a Győr-Moson-Sopron Megyei Bírósághoz (9021 Győr, Szent István u, 6.) címzett - a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Bizottsághoz benyújtott - kifogással lehet élni. A bírósági eljárásban a jogi képviselet kötelező.

INDOKOLÁS

A Magyar Szocialista Párt (900 Sopron, Magyar u. 24.) képviseletében Keizler Kálmán kifogást nyújtott be 2004. október 19-én a Győr-Moson-Sopron megyei 7. sz. Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsága által 2004. október 18.-án meghozott 16/2004. (X.18.) OEVB határozata ellen.

A határozat elutasította Kránitz László MSZP jelöltjeként való nyilvántartásba vételét, arra hivatkozással, hogy Kránitz László már országgyűlési képviselő. A kifogás tartalmazza, hogy Kránitz László kétszeres mandátummal nem fog rendelkezni, mivel a választás eredményének jogerős megállapítását követően a jogszabályok egyértelmű rendelkezéseket tartalmaznak a területi listás mandátum sorsáról.

A Területi Választási Bizottság a kifogásolt határozat indoklásával egyetért és azt az alábbiakkal egészíti ki:

A Területi Választási Bizottság az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény (Vjt.) 5. § (7) bekezdésében foglalt rendelkezésekből arra a feltehető jogalkotói akaratra következtet, hogy a jogalkotó ki kívánja zárni a kettős vagy többes mandátum létrejöttének lehetőségét.

A Vjt. 46. §. (3) bekezdése értelmében az időközi választásra értelemszerűen kell alkalmazni az általános választás szabályait, amely jelen esetben ugyancsak a kettős mandátum létrejötte lehetőségének kizárását kell, hogy jelentse.

A már országgyűlési képviselői mandátummal rendelkező személy nyilvántartásba vétele megteremti a lehetőségét a kettős mandátum létrejöttének, ha a jelölt az időközi képviselő választáson megválasztásra kerülne.

Az Alkotmány 20/A. §. (1) bekezdése határozza meg taxatíve az országgyűlési képviselő megbízatás megszűnésének eseteit. Az idézett rendelkezés nem tartalmazza, hogy az országgyűlési képviselő megbízatása időközi képviselő választáson elnyert újabb mandátumával automatikusan megszűnik.

A Területi Választási Bizottság tehát nem osztja a sérelmezett határozat ellen benyújtott kifogás azon érvelését, hogy az egyéni jelölt a mandátum megszerzésének pillanatában elveszíti területi listás mandátumot.

A fent hivatkozott jogszabályi rendelkezések összevetésével a Területi Választási Bizottság álláspontja szerint az esetlegesen létrejött kettős mandátum a képviselő egyik mandátumról történő lemondásával szűnne meg, vagyis a kialakult jogellenes helyzet megszüntetéséhez a képviselő jogcselekményére lenne szükség, amelyet döntése szerint, vagy a körülmények függvényében (személyi helyzet, egészségügyi állapot, stb.) megtesz, vagy nem.

A nyilvántartásba vétel megtagadása kizárja a jogellenes helyzet létrejöttének lehetőségét.

A Területi Választási Bizottság döntése az Alkotmány 20/A. §, az 1989. évi XXXIV. törvény 5. § (7) bekezdés, a 46. §. (3) bekezdés, a jogorvoslatra való hivatkozás az 1997. évi C. törvény 80.. § (2) bekezdésén alapul.

Az érintettek értesítése az 1997. évi C. törvény 79. § (2) bekezdése alapján történik.

Győr, 2004. október 19.

( dr. Schmuck Tamás )

a Területi Választási Bizottság Elnökhelyettese

Kapcsolódó elemek