Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Házszabályellenes az őszi ülésezési rend tervezete

Balsai István és Rogán Antal szerint az Országgyűlés elnöke által előterjesztett, az őszi ülésezési rendre vonatkozó javaslat elfogadhatatlan.


Dátum: 2002-07-11 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2745
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:17.016657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MDF parlamenti képviselőcsoportjának vezetője és a Fidesz frakcióvezető-helyettese csütörtöki közös sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Szili Katalin házelnök javaslata szerint - bár hetente ülésezne az Országgyűlés - szavazásokra csak kéthetente kerülne sor.

A Fidesz és MDF képviselője egyetértett abban, hogy a munkarendre tett javaslat ellentétes a házszabállyal, amelyben nem szerepel a házelnök által megalkotott új megnevezés, az "üléshét".

Az MDF frakcióvezetője szerint a több mint 100 éves alapvető képviselői jogot, az interpellációs jogot töri meg, hogy a nem szavazós héten elhangzott interpellációra adott válaszról nem azonnal, hanem a következő héten voksolnak.

Balsai István úgy véli: az MSZP és az SZDSZ kampányidőszakban tett ígéretével szemben mégsem állítják vissza a heti ülésezési rendet, és a Ház elnöke - korábbi kijelentésével ellentétben - erről nem egyeztetett a parlamenti frakciókkal.

Rogán Antal kijelentette, hogy ez a javaslat azt jelenti: a kormánytöbbség képtelen a határozatképesség fenntartására, és ezért akar áttérni a kéthetes ülésezési rendre úgy, hogy "van egy munkahét és van egy randevúhét".

Hozzátette: a valódi kéthetes ülésezési rendet a Fidesz támogatná, de ez az "álszent politikai magatartás" elfogadhatatlan számára.

- A kormánytöbbség vegye komolyan a parlamenti munkát - hangoztatta a fideszes politikus, hangsúlyozva: a parlamenti többség nem először szegi meg választási ígéreteit, hiszen azt mondták a kampányban, hogy az interpellációkat átengedik az ellenzéknek, ám nem ez történik, a miniszterelnök pedig - a korábbi ígérettel ellentétben - csak 3-4 hetente tartózkodik az ülésteremben az azonnali kérdések ideje alatt.

Újságírói kérdésre válaszolva az ellenzéki politikusok egybehangzóan nyilatkoztak arról, hogy amennyiben kellő indok van, kezdeményezik az Országgyűlés mentelmi bizottságánál a Medgyessy Péter vagyonnyilatkozatával kapcsolatos eljárás megindítását.

Kapcsolódó elemek