Viharos közgyűlés Fejér megyében
Kisebb viharral kezdődött szerdán a Fejér Megyei Közgyűlés rendkívüli ülése. Szabó Gábor a közgyűlés szocialista elnöke a kiadott napirend megváltoztatását kezdeményezte. Az új napirendi pontok a székesfehérvári Szent György Kórház főigazgatójának felmentéséről és a megyei oktatási-kulturális intézményeknél történő 150 fős létszámleépítésről szóltak - értesült a fideszfrakcio.hu.
Dátum: 2004-10-20 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28454
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:05.479850, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közgyűlés fideszes képviselői tiltakoztak a kiadott napirend megváltoztatása miatt, és nem akarták tárgysorozatba venni a főigazgató leváltásáról és a létszámleépítésről szóló előterjesztéseket. Egy ügyrendi javaslatot követően a szocialista többség azonban úgy határozott, hogy az új napirendi pontok vitára bocsáthatók, amiket aztán meg is szavaztak.
A történtek miatt a közgyűlés Fidesz-frakciója várhatóan a Közigazgatási Hivatalhoz fordul, mivel rendkívüli ülés esetén a tárgyalást a kiadott napirendi pontoknak megfelelően kell lefolytatni, amin változtatni nem lehet. A közgyűlés ellenzéki képviselői elutasítják a 150 fős létszámleépítést is, amivel a szakszervezetek sem értenek egyet, és nem tartják elfogadhatónak a kórház-főigazgató sorsáról döntő szabálytalan beterjesztést sem.
fideszfrakcio.hu