Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eltörte az utas kezét a BKV-ellenőr

Összeverekedett egy utas és egy BKV-ellenőr. A gimnazistát az ellenőr olyan súlyosan bántalmazta, hogy a fiú csuklója eltört. A rendőrség azonban a 16 éves diák ellen is eljárást indított, mivel ő ütött először. A mostani nem az első durva atrocitás: tavaly egy nőnek egy ellenőr dulakodás közben leharapta az ujját - adta hírül az RTL Klub Híradója.


Dátum: 2004-10-20 18:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:06.652498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A harmadikos gimnazista hazafelé buszozott az iskolából Budapest egyik külső kerületében, amikor három ellenőr jelent meg a buszon. Kérték a fiútól a jegyét, de nem volt neki. Nem voltak nála az iratai sem, ezért leszállították a buszról. A fiú megpróbált elsétálni a helyszínről. Az egyik ellenőr erre leszedte a karszalagját és a fiú után eredt.

"Leszálltunk, mondta, hogy álljak meg, ő rendőrt hív, mondtam jó, de én nem vagyok köteles megvárni. De elkapta a kezem, mondtam, hogy csak a rendőrnek kell megállnom" - mesélte a gimnazista.

A fiú elismeri, hogy ő ütött először. Az ellenőr viszont nem maradt adós a válasszal: a gimnazista arc és orrsérüléseket szenvedett, a jobb csuklója pedig eltört.

"Olyan tények vannak, melyek azt bizonyítják, hogy jegy nélkül utazott és el akart menni. Tenniük kellett valamit az ellenőröknek. Más kérdés, hogy túllépték-e a hatáskörüket. Ezt meg kell vizsgálnunk" - mondta a rendőr.

A BKV-nál Híradónknak nem nyilatkoztak az üggyel kapcsolatban. A cég szabályzata szerint az ellenőrök nem alkalmazhatnak fizikai kényszert még a jegy nélkül utazók ellen sem. A mostani nem az első durva atrocitás: tavaly egy nőnek egy ellenőr dulakodás közben leharapta az ujját.

rtl.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek