Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A körzetesítés első áldozata a szentai általános iskola

Bezárják az általános iskolát a Somogy megyei Szentán, november elsejétől már a néhány kilométerre fekvő Csurgón tanulnak a diákok. Az iskolát azért kell bezárni, hogy a csurgói kistérség 18 települése hozzájusson kilencvenmillió forint támogatáshoz, amelyet a többcélú társulási feladatok ellátására kiírt pályázaton nyertek el a Belügyminisztériumtól. "Megszűnt a posta, most az iskola, nem tudom, mi lesz a kistelepülésekkel" - mondta település polgármestere.


Dátum: 2004-10-20 20:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:07.523857, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hattagú testület négy igen szavazattal és két tartózkodással - egyikük a polgármester volt - az iskola bezárása mellett tette le voksát. Megint a pénz győzött az érzelmek és a gyerekek felett - jegyezte meg Berkes Sándor polgármester. Én magam sem értettem ezzel egyet, de polgármesterként nem hagyhattam figyelmen kívül az iskola megmaradásáért aláírást gyűjtő 180 szülő véleményét sem - fűzte hozzá.

Az iskolát azért kell bezárni, hogy a csurgói kistérség 18 települése hozzájusson kilencvenmillió forint támogatáshoz, amelyet a többcélú társulási feladatok ellátására kiírt pályázaton nyertek el a Belügyminisztériumtól. A Csurgótól alig 8 kilométerre lévő, mintegy 500 lakosú település hattagú képviselőtestülete ezt megelőzően háromszor is napirendre tűzte az iskola ügyét. Eddig nem jutottak dűlőre. Most, más megoldás nem lévén, meghozták a döntést: megszűnik a tanítás a iskola két összevont osztályában, a 12 alsó tagozatos gyermek a közeli városban folytatja tanulmányait. "Nem volt könnyű, de ez az ára annak, hogy ne essünk el egy ilyen nagy összegű támogatástól. Az a kilencvenmillió forint sokat nyomott a latba" - mondta a polgármester. Megszűnt a posta, most az iskola, nem tudom, mi lesz a kistelepülésekkel - tette hozzá.

Százmillió forintot nyertünk többcélú társulási feladatokra, ám azzal, hogy Szentán szeptemberben elkezdődött a tanítás az iskolában, már nem felelünk meg a kiírt pályázati feltételeknek, s emiatt csak 10 millió forint területfejlesztési támogatásra vagyunk jogosultak - közölte korábban az MTI-vel a társuláshoz tartozó településeken élő, több mint 20 ezer ember érdekére hivatkozva Csurgó polgármestere. A támogatásról szóló szerződést időközben aláírták, azzal a "széljegyzettel" kiegészítve, hogy csak akkor juthat hozzá a kistérség, ha megfelel a kiírásnak, azaz bezárják Szentán az iskolát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek