Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidel Castro leesett a szónoki emelvényről

Elesett és valószínűleg komoly végtagtöréseket szenvedett szerdán Santa Clarában Fidel Castro kubai államfő, miután egy beszéde befejeztével távozott a szónoki emelvény lépcsőjén. A 78 éves Castro, akinek szónoklatát a kubai állami televízió egyenesben közvetítette, a baleset után szintén a kamerák előtt igyekezett megnyugtatni honfitársait.


Dátum: 2004-10-21 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:09.987198, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Valószínűleg eltörtem a térdemet és a karomat. De egyben vagyok - mondta némi öniróniával a kubai államfő - nagyon kíváncsi leszek az esésemről készült fotókra, amelyek minden bizonnyal holnap a nemzetközi sajtó címoldalára kerülnek."

Fidel Castro állapotáról eddig nem adtak ki közleményt. Mindazonáltal a kubai vezető biztosította az ország lakosságát, hogy "begipszelve is tud beszélni és dolgozni" és nem is engedte, hogy mentő vigye el.

Balesete azonban közel sem látszik olyan súlyosnak, mint amikor 2001 júniusában több ezres tömeg előtt esett össze a tűző napot mondott beszéde közben. Castro akkor is némi fekete humorral próbálta eloszlatni az aggodalmakat: azt mondta, kipróbálta, milyen temetést fog kapni.

Castro Santa Clarában Elian Gonzálezzel, a hosszas diplomáciai csaták után az Egyesült Államokból hazahozott kisfiúval jelent meg, és egy koszorút is elhelyezett egykori harcostársa, Ernesto Che Guevara sírján. Guevara vezette azt a gerillaegységet, amely az 1956-59-es kubai forradalom idején bevette a Havannától 280 kilométerre keletre lévő Santa Clarát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek