Az MPSZ-t támogató aláírások hitelességét vizsgálja a román legfőbb ügyészség
Számos gyanút keltő aláírást fedeztek fel az erdélyi Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) által a román országos választási irodához (BEC) benyújtott aláírási íveken, ezért a testület szükségesnek ítélte, hogy a legfőbb ügyészség vizsgálja meg az aláírások hitelességét - mondta Victor Pasca-Camenita, a BEC szóvivője, de Szilágyi Zsolt, az MPSZ országos választmányának elnöke szerint mindez a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére történt.
Dátum: 2004-10-21 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:11.526373, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A romániai magyar sajtó csütörtökön beszámolt arról, hogy a BEC a legfőbb ügyészséghez küldte át az MPSZ által leadott aláírási listákat. Az MPSZ kedden este iktatta a testületnél a 26 200 támogató aláírást tartalmazó íveket. Emiatt a lista elfogadásával kapcsolatos döntés október 25-éig húzódik el. Az erdélyi Krónika idézi Pasca-Camenitát, a BEC alelnökét és szóvivőjét, aki bejelentette: az említett listákat azért kellett a legfőbb igazságügyi vizsgálóbírói szervhez küldeni, hogy ellenőriztessék a támogatók nemzetiségét. Az MPSZ képviselői által bemutatott listákon nagy számban voltak román nevű személyek - fejtette ki Camenita, hozzáfűzve: a testület a Romániai Olaszok Egyesületének és a Romániai Lengyelek Kulturális Szövetségének listáit is elküldte a legfőbb ügyészségre. Emellett visszautasította a Romániai Székelyek Szövetségének aláíráslistáit, azzal az indoklással, hogy "Romániában nem létezik ilyen nevű kisebbség".
Szilágyi Zsolt, az MPSZ választmányi elnöke a lapnak így fogalmazott: "Nem értem, mi kifogása lehet valakinek az ellen, hogy az MPSZ-nek román támogatói, román tagjai is vannak. Mi büszkék vagyunk erre" - szögezte le Szilágyi. A választmányi elnök szerint a BEC-ben összefogtak a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nagy-Románia Párt (PRM) és az RMDSZ képviselői az MPSZ ellenében. Szilágyi elmondta, az aláírók nemzetiségét firtatni azért is fölösleges, mert a választási törvény nem ír elő nemzetiségi kritériumokat a kisebbségi szervezetek tagjait illetően, hanem csupán arról rendelkezik, hogy a tagok létszáma ne legyen kisebb, mint az illető kisebbséghez tartozó személyek 15 százaléka.
A Krónika mellett a kolozsvári Szabadság is beszámolt arról, hogy az MPSZ beadvánnyal fordult a BEC-hez, amelyben jelezte: a támogatólistáin szereplő személyek adatai máris az RMDSZ megyei szervezeteinek a birtokába kerültek. "A listáinkon szereplő személyeket az RMDSZ képviselői keresték meg telefonon azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy változtassák meg az MPSZ-hez kötődő politikai nézeteiket" - áll a beadványban. A Szabadság idézi az MPSZ közleményét, amelyben a szövetség felszólítja a BEC-et: derítse ki, milyen körülmények közt juthattak az RMDSZ birtokába az aláírók adatai.
MTI - fideszfrakcio.hu