EU-bizottság: egy biztosjelölt eltitkolta, hogy a Lockheednek lobbizott
A következő Európai Bizottság egyik biztosjelöltje, a holland Neelie Kroes hét évvel ezelőtt a Lockheed Martin amerikai hadiipari óriáscégnek lobbizott, s erről nem tájékoztatta az illetékes EU-szerveket - írja csütörtöki számában a The Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadása (WSJE).
Dátum: 2004-10-21 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:13.092853, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Noha e kapcsolat elhallgatásával Kroes nem követett el szabálytalanságot (az EU ugyanis nem követeli meg, hogy a biztosjelöltek kinevezésük előtt múltbeli lobbitevékenységüket is nyilvánosságra hozzák), ez az információ mindenképp újabb támadási felületet adhat a holland politikusnő ellen. Hiszen az EU-bizottságban az ő szerepe lesz majd a trösztellenes szabályok betartatása, s a Lockheedet szoros szálak fűzik olyan olasz cégekhez, amelyek ellen az általa vezetendő EU-hivatalok jelenleg eljárást folytatnak - írja az újság.
Neelie Kroes korábban holland közlekedési miniszter volt, majd pedig az üzleti életben tevékenykedett, méghozzá komoly sikerrel: az elmúlt 10 évben 25 vezető tisztséget töltött be különböző cégekben. A következő Európai Bizottság vezetője, José Manuel Barroso éppen üzleti karrierje, itt gyűjtött ismeretei miatt jelölte őt a kulcsfontosságú versenypolitikai biztosi posztra - de ugyanezen okok miatt a jelölést komoly ellenérzések fogadták az Európai Parlamentben. Meghallgatása során az illetékes bizottságban egyfolytában ezekről az üzleti kapcsolatairól faggatták, s arról, hogy mindez nem okoz-e érdekellentétet munkája során: s bár a bizottság végül hozzájárult kinevezéséhez, csak azzal a feltétellel, hogy a biztosnak le kell majd mondania, ha elveszti az Európai Parlament bizalmát...
A WSJE szerint EU-tisztségviselők maguk is elismerik, hogy még soha nem találkoztak olyan biztosjelölttel, aki ilyen kiterjedt üzleti kapcsolatokkal (és potenciális konfliktusforrásokkal) bír. "Azonban üzleti tapasztalata mellett eltörpül az az ár, amelyet az érdekellentétek kezeléséért fizethetünk" - nyilatkozta egy EU-szóvivő.
MTI - fideszfrakcio.hu