Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább csökkent a sertésállomány

Magyarország sertésállománya a rendszerváltás óta a legalacsonyabb szintre 4,2 millió darabra csökkent - mondta Zádori László, a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) titkára csütörtökön Békéscsabán egy szakmai fórumon. Hozzátette: az előző két esztendőben ötmillió, illetve 5,2 millió sertést tartottak az országban.


Dátum: 2004-10-21 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28483
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:14.358696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A terméktanács titkára sérelmezte, hogy az agrártárca október 11-én visszavonta azt a rendeletét, amelynek alapján minden sertéstartó, minden leadott sertés után kétezer forint haszonállat tartási támogatásban részesülhetett 2004-ben.

A márciusi rendelet azt is tartalmazza, hogy ez a támogatás maximum 3,6 millió darab sertésre adható. A VHT titkárának tájékoztatása szerint a minisztérium úgy vonta vissza a rendeletet, hogy azt megelőzően az érdekképviseleti szervezetekkel semmilyen egyeztetést nem végzett.

A tárca arra hivatkozva vonta vissza a rendeletet, hogy ebben a támogatási blokkban elfogyott a támogatási keret. A terméktanács szerint viszont október második feléig e keret terhére a sertéstartók 2,640 millió sertést adtak le, és mintegy 5,289 milliárd forint támogatási igény keletkezett.

A VHT véleménye szerint ebben a támogatási formában 1,910 milliárd forint "be van ragadva" - hangsúlyozta Zádori László, hozzátéve: azért fogyott el mégis a pénz, mert ezt a kasszát terhelték meg bizonyos, a tavalyi évről áthúzódó támogatásokkal.

Megjegyezte, hogy a februárban született agrármegállapodásoknak egyik sarokpontja volt a kétezer forintos támogatás.

A rendelet visszavonásának időzítését "pokoli rossznak" nevezte a titkár, mert mint mondta, ma a jobb minőségű sertésért már csak 280 forintot fizetnek, szemben a néhány hónappal ezelőtti 300 forintos átlaggal.

"A 280 forintos ár pontosan az önköltséget jelenti, vagyis a sertéstartás eredménye megint egyenlő a nullával" - mondta Zádori László, hozzátéve: a terméktanács arra kéri az FVM vezetését, hogy a kétezer forintos támogatás felfüggesztéséről szóló döntését vizsgálja felül.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek