Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szégyen: Magyarország távolodik az eurózónától

Járai Zsigmond az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank szerdán közzétett jelentésére támaszkodva rámutatott: az ország gazdasága inkább távolodik az eurózónától, semmint közeledne hozzá. Az Magyar Nemzeti Bank elnöke a Reuters-nek adott telefoninterjújában intézkedéseket sürgetett a költségvetés hiányának csökkentésére. "Az elmúlt években Magyarország eltávolodott az eurózónától, nemhogy közeledett volna hozzá, és szégyen, hogy Magyarország a konvergencia programmal az utolsók közé került, ahelyett, hogy az elsők között lenne" - mondta.


Dátum: 2004-10-21 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28486
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:15.250825, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bankelnök ezzel reagált az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank szerdán közzétett jelentésére, amelyben értékelték, mit ért el eddig az unióhoz csatlakozott tíz új tagország az euróövezeti tagság feltételeinek megteremtésében. A jelentés figyelmeztetett arra, hogy Magyarország államadósságának GDP-hez viszonyított hiánya meghaladhatja a maastrichti kritériumokban megszabott mértéket. Járai Zsigmond egyetértését fejezte ki a jelentés fő üzenetével, miszerint az elsőrendű feladat az államháztartás rendbe tétele, szerinte ez vezethet a piac bizalmának helyreállításához.

A szocialisták által meghozott törvények távolítják az MNB-t az eurozóna modelljétől

Az MNB egyet ért a központi bankra vonatkozó törvényeket illető európai bírálatokkal is. Megjegyezte, hogy mind a szocialisták vezette kormány által korábban hozott törvények, mind pedig azok, amiket most kíván módosítani, még távolabbra viszik az MNB-t az eurózóna modelljétől - értékelte Járai. A törvényeken "helyes lenne módosítani" - mondta Járai, megjegyezve, hogy a mostani banktörvény módosítása a kívánatossal szemben pontosan ellentétes irányú.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek