Petíció Gyurcsánynak egy zöld költségvetésért
Demonstrációt tartott 72 környezetvédő szervezet a jövő évi költségvetés tervezete ellen tiltakozva csütörtökön, a Parlament épülete előtt. A mintegy 200 tüntető Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek juttatott el petíciót, amelyben javaslatokat fogalmaznak meg egy környezetvédelmi szempontokat előtérbe helyező költségvetés kidolgozására.
Dátum: 2004-10-21 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:16.220191, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A zöldek egyebek között a zöldterületek beépítésének, a közúti közlekedésnek, a vegyszeres mezőgazdaságnak juttatott támogatásokat csökkentenék. A petícióban a környezetvédő szervezetek sérelmezik a környezetvédelmi hatóságok gyengítését és a kisebb zöld projektekre eddig rendelkezésre állt pályázati rendszer megszüntetését is. Lukács András, a demonstráció egyik szervezőjeként jelen lévő Levegő Munkacsoport elnöke az MTI-nek elmondta: a környezetvédelmileg káros államháztartási kiadások csökkentésével mérséklődne a környezetszennyezés, javulna az emberek egészségi állapota, továbbá a gazdaság korszerűbb szerkezetben nőhetne, kedvezően változna a társadalmi igazságosság és nőne a foglalkoztatás. Jelenleg a legtöbb állami támogatást a leginkább szennyező iparágak kapják több ezer milliárd forintos nagyságrendben - tette hozzá. Az elnök reményei szerint javaslataik közül a kormány jövőre legalább a lakástámogatási rendszernél beépít környezetvédelmi szempontokat. Ezen kívül Lukács András lát hajlandóságot a kormány részéről arra, hogy a zöldterületek beépítését szigorítja, továbbá a nehézgépjárművek útdíjával kapcsolatban megkezdi egy szabályozás előkészítését.
A demonstráció alkalmával két környezetvédő a Parlament előtti téren tréfás műsort adott elő, amellyel a költségvetés tervezetének kidolgozását szemléltették. Egy "pénzügyminiszter" táblával a nyakában megjelent aktivista először a földre kényszerítette "környezetvédelmi miniszter" táblával megjelenő társát, majd egy "zöld támogatások" feliratú kannából zöld folyadékot vödrökbe öntött át, amelyeken a következő feliratok álltak: "vegyszeres mezőgazdaság", "autópálya-építés" vagy "nem megújuló energiaforrások".
A tüntetést a Levegő Munkacsoporton kívül a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Hulladék Munkaszövetség, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Nimfea Természetvédelmi Egyesület szervezte.
MTI - fideszfrakcio.hu