Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A brit kormány teljesíti az amerikai katonai kérést

A brit kormány eleget tesz annak az amerikai kérésnek, hogy egy brit alakulat vonuljon fel az iraki brit erők jelenlegi dél-iraki telepítési övezetén kívül, segítséget nyújtva az amerikai hadseregnek - közölte csütörtökön a brit védelmi miniszter.


Dátum: 2004-10-21 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:17.453748, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Geoff Hoon a londoni alsóházban tett nyilatkozatában nem részletezte, hogy a Black Watch ezred kijelölt egységét pontosan hová telepítik át, csak annyit mondott, hogy az előzetesen elvégzett felderítés alapján az áttelepítés kockázata "az elfogadható szinten belül van".

Hoon szerint az átcsoportosítás "méretében és időtartamában" korlátozott lesz, és semmiképpen sem állandó jellegű. A múlt héten vált ismertté, hogy az amerikai hadvezetés brit katonai alakulatok áttelepítését kérte jelenleg amerikai ellenőrzés alatt álló iraki területekre; a kérés komoly vitákat kavart Nagy-Britanniában.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek