Hazugságból már lediplomázott Török
Alaptalan rágalomnak minősítette a Tokaj Kereskedőház volt igazgatósági elnöke azokat a szocialista kijelentéseket, amely szerint az Orbán-kormány idején állami támogatást juttattak a miniszterelnök családjának érdekeltségébe tartozó cégnek hegyalján. A Tokaj Kereskedőház volt igazgatósági elnöke, Szabó Csaba állítása szerint soha sem volt kapcsolatban az említett céggel.
Dátum: 2004-10-21 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:19.696293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szocialista Török Zsolt legújabb állítása szerint négy milliárd forintos állami támogatásból juttatott pénzt a Tokaj Kereskedőház az Orbán család szőlőfeldolgozással foglalkozó vállalkozásának. A baloldali politikus pontos számokat is említett, melyeket állítása szerint az adófizetőktől kaphatott meg a társaság. A kereskedőház volt igazgatósági elnöke szerint a szocialista politikus nincs tisztában az akkori állapotokkal.
Szabó Csaba, Tokaj Kereskedőház volt igazgatósági elnöke szerint az állami pénz eltűnik, míg a tőkeemelés jelenleg is benne van a kereskedőház vagyonában, melyet most privatizálni akar a kormány. Szabó Csaba szerint jelentős árualapot hoztak létre az akkor megvásárolt jó minőségű szőlőből. A szocialista vádakat pedig alaptalan rágalomnak nevezi, mivel semmilyen kapcsolatban sem volt a Tokaj Kereksedőház és az Orbán család érdekeltségéhez tartozó cég.
A mezőgazdasági szakember elmondta, hogy eltávolításakor 2002-ben ötször ellenőrizték a kereskedőház gazdasági tevékenységét, melyben semmilyen hibát, kivetnivalót nem találtak, így nem érti a baloldali vádakat. Feltételezi, hogy a mostani gondokról próbálják meg ilyen módon elterelni a figyelmet. A Tokaj Kereskedőház privatizálását pedig cinikusnak tartja.
A szakember egyébként ésszerű megkeresésnek tartotta a települések érdeklődését a legnagyobb hegyaljai felvásárló iránt. Azzal a lépéssel pedig, hogy nem kapták meg, 9 ezer hegyaljai termelő megélhetését veszélyezteti az állam.
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu