Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egészségügyi demonstráció Pécsett

Tüntetést szerveznek a pécsi egészségügyi dolgozók október 26-ára a baranyai megyeszékhely Dóm terére, hogy felhívják a figyelmet az ágazatot sújtó problémákra - közölte a sztrájkbizottság tagja csütörtökön.


Dátum: 2004-10-21 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:20.632647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Csendes demonstrációt tervezünk gyertyagyújtással, valamint néhány, a gondokra rávilágító beszéddel, az eseményre pedig az ország összes egészségügyi dolgozóját és szimpatizánsainkat is várjuk" - mondta el az este hét órakor kezdődő megmozdulásról Kassai Miklós.

Szavai szerint bár a Pécsi Tudományegyetem (PTE) klinikáinak dolgozói október 26-án is megtartják az előre bejelentett, reggel nyolctól délután négy óráig tartó sztrájkjukat, "a résztvevők többsége előtt az elmúlt napokban világossá vált, hogy ezzel a módszerrel nem érik el céljaikat".

Rámutatott: lelkiismereti és jogi kötelezettségük, hogy a betegek ellátása ne sérüljön. Senkinek sem akarnak kárt okozni, főleg azért, mert amit tesznek, azt elsősorban a betegekért teszik, így "más lehetséges megoldásban" is gondolkodnak.

"A szakszervezetek támogatásukról biztosítottak bennünket, ezért úgy döntöttünk, az egészségügyi intézményeken kívül is lehetőséget biztosítunk a csatlakozáshoz mindazoknak, akik eddig nem tarthattak velünk. Ezen kívül megmutathatjuk erőnket, elszántságunkat, akaratunkat" - hangsúlyozta Kassai Miklós.

A sztrájkbizottsági tag a várható létszámot illetően nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, azt mondta, az ország minden pontjáról várnak résztvevőket.

A PTE klinikáinak dolgozói adminisztrációs hiba miatt október 7-én nem, de 15-én és 18-án csatlakoztak az országos figyelmeztető sztrájkhoz. Az utolsó tüntetésen Pécsett több mint ezren vettek részt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek