Hír TV: menesztették a hírigazgatót
Azonnali hatállyal felbontotta Gulyás István hírigazgató szerződését a Hír Televíziót működtető társaság csütörtökön - értesült a Hír TV menedzsmentjéhez közel álló, neve mellőzést kérő forrástól az MTI.
Dátum: 2004-10-21 19:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28505
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:21.269794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A menesztés okának hátteréről sem az érintett, sem Gajdics Ottó műsorokért felelős vezérigazgató-helyettes nem kívánt nyilatkozni az MTI-nek.
A név nélkül nyilatkozó forrás információja szerint az eset kapcsolatban áll a néhány nappal ezelőtt vágottan adásba került Orbán-interjúval, amelyet csütörtökön este teljes terjedelmében sugároz a Hír TV.
A menedzsment tagjának közlése szerint "súlyos szerződésszegésként" értékelték, hogy Gulyás István nem hajtotta végre Gajdics Ottó egyes utasításait, illetve azokkal ellentétesen rendelkezett az Orbán-interjú teljes anyagának bemutatásával kapcsolatban.
MTI - fideszfrakcio.hu