A zsarnokságot az összefogás ereje győzte le
Az 1953-tól működő síkvölgyi kényszermunkatábor kapujának felhasználásával állítottak emlékművet az 1956-os forradalomnak Tatabányán. Az alkotás elkészítését finanszírozó Szent Borbála Alapítvány Pokorni Zoltánnak, a Fidesz alelnökének jelenlétében adta át a szobrot a városnak.
Dátum: 2004-10-21 19:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28506
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:21.558661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Hajtsunk fejet az összefogás ereje előtt, amely 1956-ban - ha csak néhány hétre is - lerázta a zsarnokságot, és kivívta a demokráciát. Éljünk úgy a demokráciával, hogy mi is emelt fővel állhassunk, amikor életünk történelemmé válik" - mondta Pokorni Zoltán az emlékműavatáson.
Az alkotás központi eleme a Síkvölgyi akna 1930-ban készült kapuja, amelyen át 1953-tól 1956-ig a bányába indultak a politikai okokból kényszermunkára ítéltek. A Rabkapu alatt háromalakos, bronzból készült szoborcsoport halad át. Két férfi felemelt fejjel, zászlót tartva lép előre, mögöttük egy asszony fogja a kivágott közepű lobogót.
Az alkotást Péterfy László szobrászművész készítette a Szent Borbála Alapítvány felkérésére. Az alapítvány elnökségi tagja, Petrássy Miklós elmondta, hogy az emlékművel nem a levert forradalomnak, hanem 1956 mára kiharcolt erkölcsi győzelmének állítottak emléket.
MTI - fideszfrakcio.hu