Kormányválság Libanonban
Szíria kezét vélte látni a libanoni kormányválság, új miniszterelnök kinevezése mögött Colin Powell amerikai külügyminiszter, aki egyúttal bírálta Damaszkusznak a libanoni politikai életben játszott "nem helyénvaló" szerepét.
Dátum: 2004-10-22 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:22.138574, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai külügyminiszter egy csütörtöki televíziós nyilatkozatában kijelentette: a libanoni személyi változások, azaz Rafík Hariri kormányfő távozása és a Szíriához nála jobban kötődő Omar Karami miniszterelnöki kinevezése ismét azt mutatja, hogy Szíria nem helyénvaló szerepet játszik Llibanon politikai életében. Powell hozzátette: az Egyesült Államok azt szeretné, ha Szíria hagyná, hogy a libanoniak maguk döntsenek arról, miként kormányozzák országukat. Az amerikai külügyminiszter egyúttal követelte a szíriai csapatok Libanonból történő kivonását. A Szíria szoros szövetségesének számító Lahud a 128 tagú libanoni parlament tagjainak megszavaztatása nyomán döntött az új kormányfő személyéről, aki szintén parlamenti képviselő - jelentette be Lahud szóvivője. Karami a közlés szerint 71 képviselő támogatását tudhatja maga mögött. Rafík Hariri szerdán mondott le, meglepetésre elutasítva, hogy új kormányt alakítson. A libanoni kormányválság hátterében a Hariri és Lahud közötti hatalmi harc áll; az államfő Szíria kedvencének számít. Karami támogatta Szíria szeptemberi felhívását, hogy három évvel hosszabbítsák meg Lahud elnöki hivatali időszakát. Ez volt az egyik fő kiváltó oka az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatának, amelyben a testület azt követelte, hogy Szíria vessen véget a kis szomszéd ország ügyeibe való beavatkozásnak. Elemzők szerint Hariri távozásával zöld fényt adott olyan libanoni kormány megalakításához, amelynek miniszterei lojálisak lesznek Szíriához, segítve Damaszkuszt abban, hogy ellenálljon az Egyesült Államok és az ENSZ részéről libanoni szerepe miatt ránehezedő nyomásnak.
MTI - fideszfrakcio.hu