Heten haltak meg Fallúdzsában
Hét ember meghalt csütörtök éjszaka az iraki Fallúdzsa ellen intézett amerikai légicsapásban - közölték kórházi források. Elmondásuk szerint a Fallúdzsa délkeleti negyedeit érttámadást követően, a hét halotton kívül három sebesültet is beszállítottak a város általános kórházába.
Dátum: 2004-10-22 07:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:22.790664, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Irak vezényelt amerikai haderő szóvivője közölte, hogy csütörtökön két hullámban, kora este és éjszaka támadták a várost. A légicsapásokat azt követően rendelték el, hogy iraki ellenállók harckocsielhárító gránátokkal és kézi fegyverekkel lőtték az amerikai tengerészgyalogosok állásait. A Bagdadtól mintegy 50 kilométerre nyugatra fekvő Fallúdzsa az iraki szunnita ellenállók egyik fellegvára.
MTI - fideszfrakcio.hu