Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Provokációra készül Bácsfi újnyilas köre

Gyalázatos provokációnak tartják a Magyar Nemzet által megkérdezett '56-os szervezetek, hogy a Magyar Jövő Csoport gyűlést tart a fővárosi új köztemetőben, a 301-es parcella szomszédságában a forradalom ünnepén.


Dátum: 2004-10-22 09:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:24.358954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vasárnap délután az új köztemetőben, a 298-as parcellánál együtt emlékezik meg Szálasi Ferenc hatalomátvételének hatvanadik évfordulójáról és az '56-os forradalom és szabadságharc hőseiről a hungarista Magyar Jövő Csoport - közölte sajtótájékoztatóján Bácsfi Diána, a mozgalom vezetője. A 298-as parcellában hantolták el azokat, akiket 1945 és 1956 között politikai okok miatt ítéltek halálra, a terület a 301-es parcella mellett található.

Regéczy-Nagy László '56-os elítélt, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy Bácsfi Diána kevéssel a szabadulása után megint alkalmat ad a kormányoldalnak a náci veszély eltúlzására. "Ha nincs tűz, csinálni kell!" - fogalmazott. Wittner Mária '56-os halálraítélt úgy nyilatkozott: Bácsfiról tudható, hogy megbízatása van, le kell járatnia a jobboldalt, a nemzeti értékeket. Gyalázatos, hogy ehhez már az ötvenhatos forradalmárok emlékét, a sírhantokat is felhasználják - szögezte le. A Politikai Foglyok Országos Szövetsége nyilatkozatban tiltakozik az ellen, hogy - mint írják - a 298-as és 301-es parcellában "szélsőséges politikai nézeteket valló személyek koszorút helyezzenek el".

Bácsfi Diána közlése szerint a megemlékezést nem jelentették be a rendőrségnek. Lapid Lajos, a budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese elmondta: a temető a közforgalom számára nyitva álló magánterületnek minősül, ezért az itt tartott rendezvényekhez a tulajdonos hozzájárulása szükséges. A rendőrség fellép, ha tiltott önkényuralmi jelképek használatát tapasztalja, valamint ha rendzavarásra kerül sor. Bácsfi egyébként azt is elmondta: "hagyományos" egyenruhájukban, karszalaggal fognak a megemlékezésen részt venni, mintegy ötven-kétszáz főre számítanak.

Magyar Nemzet

Swendt Pál - Szarka Ágota

MNO - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek