Százmilliárd forint áfától eshetnek el a vállalkozások
Nem jutnak már hozzá idén általános forgalmi adójukhoz (áfa) az uniós országokkal kereskedő vállalkozások. A pénzügyminiszter arra utasította az adóhivatalt, hogy valamennyi uniós adószámmal rendelkező, áfa-visszaigénylő vállalkozás bevallását ellenőrizze a forgalmi adó kiutalása előtt. A közölt adatokat össze kell vetni a más EU-államok adóhivatalaitól kapott kontrollinformációkkal, amelyek azonban várhatóan csak az év végén érkeznek meg a társhatóságoktól. Az intézkedés miatt megközelítőleg százmilliárd forinttól eshetnek el ebben az évben az érintett vállalkozások.
Dátum: 2004-10-22 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=28518
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:37:25.272687, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A PM közleményében az október 20-ai áfabevallások fokozott ellenőrzését rendelte el. A Magyar Hírlap azonban úgy tudja, hogy már november elsején életbe lépne a változtatás. Ez azt jelentené, hogy a szeptember 20-ai havi áfabevallók között is akadnának olyan vállalkozások, amelyek nem kapnák meg időben az áfát, mivel ötszázezer forintnál nagyobb összeget igényelnek viszsza, így a 45 napos kiutalási határidő vonatkozik rájuk. Az pedig november 5-én jár le, a kiutalás előtt viszont az APEH-nak ellenőriznie kell a bevallásaikat.
A második negyedévben több mint nyolcezren igényeltek viszsza áfát a hetvenezer EU-számos adóalany közül. A harmadik negyedévi, illetve a novemberben és decemberben is számot adó havi bevallókkal együtt nagyjából 10-15 ezer vállalkozót érinthet a szigorított ellenőrzés.
A PM feltételezése szerint a vámhatárok lebontása olyan adóügyletekre is lehetőséget adhat, amelyek kedvezőtlenül befolyásolják az áfabevételeket. Ezt próbálja meg alátámasztani azzal, hogy az áfa-visszaigénylők fele más adatokat közölt bevallásában a második negyedévben, mint amelyekről a tagállamok adóhatóságai szeptemberben tájékoztatták az adóhivatalt. A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy az eltérések nagy része nem jelentős, s elsősorban az eltérő átváltási árfolyam alkalmazásából adódik.
A tárca elismeri, hogy a szigorított ellenőrzés időigényes, s az APEH "nem mindig tudja tartani a bevallások ellenőrzésére és a visszautalásra előírt határidőt". Ilyenkor késedelmi kamatot fog fizetni. Ennek összege előzetes becslések szerint két-három milliárd forint is lehet. A fokozottabb ellenőrzés célja, hogy feltárja az adóelkerülőket, illetve más vállalkozásokat visszatartson ettől - mondta a lap kérdésére Pichler Ferenc, a PM sajtófőnöke. Hozzátette: természetes, ha az érintettek tiltakoznak, mivel sok becsületes adózót is érint az átfogó vizsgálat. A tételes ellenőrzés azonban a jogkövető adózók érdekét szolgálja.
"A vállalkozók megértik, hogy vannak problémák az államigazgatásban, s elfogadják a fokozottabb ellenőrzést, de nem hajlandók tudomásul venni, ha az áfa-visszafizetések időbeli elcsúsztatásával kívánja stabilizálni az államháztartást a kormány - mondta Antallfy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetségének főtitkára. - A pénzügyi tárcát nem érhette meglepetés az uniós csatlakozással kieső áfabevételek miatt, erre számítani lehetett." Antallfy rossz üzenetnek tartja az új kormánytól, hogy valamennyi, az unióban kereskedő vállalkozást lehetséges áfacsalóként állít be.
Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke a piacgazdasági folyamatokba való legdurvább adminisztratív beavatkozásnak tartja az intézkedést. A kieső áfabevételek jelentős likviditási gondokat okozhatnak az érintett cégeknél. A hiányzó források pótlása a magas kamatok mellett két-három százalékos tehernövekedést okoz nekik. Úgy véli, a visszautalási határidők átlépése miatt perekre is fel kell készülnie az adóhivatalnak. Az európai uniós kontrolladatok késlekedése ugyanis nem szolgáltathat jogalapot az áfa visszatartására.
Dutka Noémi
mhonline.hu - fideszfrakcio.hu