Michel Barnier: az EU minden országa bővítéspárti
Az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa szerint az EU július végén le tudja zárni Magyarországgal a csatlakozási tárgyalásokon a regionális politikára vonatkozó fejezetet, illetve annak intézményi részét.
Dátum: 2002-07-12 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2752
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:19.162557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Michel Barnier csütörtökön beszélt erről Brüsszelben magyar újságírók előtt.
A csatlakozási tárgyalásokra vonatkozó főtárgyalói fordulóra július 31-én kerül sor.
A biztos elmondta: a strukturális és kohéziós alapok ügyében a legnagyobb feladat Magyarországon a befogadási kapacitás megerősítése, és a csatlakozás után érkező támogatások hatékony felhasználásának biztosítása.
Mint elhangzott, az EU 2006-ig nem ajánlja ugyan fel az újonnan csatlakozóknak a kifizetések teljes összegét, de a 2004-es várható csatlakozástól számított 3 éven át többet fizetne nekik, mint amennyit Spanyolország és Portugália kapott, amikor belépett az EU-ba.
- Ebben a három évben nem a több pénz a fontos, hanem az, hogy a kapott összeget jól felhasználják - fogalmazott Michel Barnier.
Pozitív példaként említette meg az ISPA-támogatások javuló magyarországi felhasználását - a győri és a szegedi szennyvíztisztító, illetve a Hajdú-Bihar megyei hulladék-feldolgozó projektet.
A biztos kitért annak fontosságára, hogy Magyarország nyilvános pályázatokat írjon ki infrastrukturális és egyéb beruházásokra, hiszen az EU e nélkül nem finanszíroz.
Michel Barnier szerint nem nagy probléma, hogy Magyarország egyelőre nem készítette el új nemzeti fejlesztési tervét, hiszen "még időben vagyunk".
Az Európai Bizottság által szerdán elfogadott agrárreform-javaslatról Barnier elmondta: ő személy szerint a javaslat ellen szavazott, mivel egyelőre nem tartja időszerűnek az agrárreformok meghozatalát, ám szolidáris a bizottsági állásponttal.
Az agrárreformok ügye, az ezzel kapcsolatos francia-német viták nem befolyásolhatják a csatlakozási tárgyalások menetét, hiszen két külön ügyről van szó - hangsúlyozta Michel Barnier.
A regionális biztos szerint szükség van agrárreformokra, ám nem feltétlenül olyanra, amilyet Franz Fischler agrárbiztos terjesztett elő.
Michel Barnier megjegyezte: az EU minden országa bővítéspárti, azt azonban nem tudja megmondani, hogyan alakulnak majd az agrárviták.
A biztos, aki az EU konventjében is képviseli az Európai Bizottságot, közölte: rendkívül fontos, hogy az Európai Unió alkotmányára vonatkozó szerződés 2004-ben megszülessen.
- Európának egységre van szüksége, a demokrácia- és az emberi jogok hatékony védelmére, ugyanakkor a nemzeti értékeket, a különbségeket is tiszteletben kell tartani - hangsúlyozta végül Michel Barnier magyar újságírók előtt.